Fiatal széncinege
Fiatal széncinege
Ígéretemhez híven, most a szép kort megélt fákról fogok írni
nektek.
Az erdő ösvényeit járva, újra és újra rabul ejtenek a szép
öregkort megélt fák. Ilyenkor hála tölti meg a szívem, hogy maguk mögött
hagyhatták a hosszú évtizedeket, és emberi kéz nem ártott nekik. Hiszen ők az
erdők ékei, akik, ha szellő járja az erdőt, suttogó hangjukon mesélik el,
minden értő embernek az életüket. Aki ismeri a természetet, az egészen biztosan
meg fogja érteni a fák meséit, melyeket Ti is hallhattok, ha az erdő ösvényén szeditek
a lábatokat. Hosszú évek ráncait, viszontagságos idők nyomait, és új életek
otthonait őrzik testükön. Vigyázzunk hát rájuk, óvjuk őket és hagyjuk, hogy
nyugodtan éljék nyugdíjas éveiket.
Az én kertemben is állnak ilyen szép öregkort megélt fák, és
az egyikhez, mégpedig a meggyfához egy kedves történetem is tartozik. Amikor
megvettük az erdőszéli kis telkünket szegény fa alig élt, csupasz karjai
elszáradva nyújtóztak az ég felé. Szeptember volt, amikor először találkoztunk,
ő magányosan levelek nélkül álldogált, nem tudott csinos, színes ünneplőbe
öltözni, mint a többi lakó. Szomorúan várta a végzetét, hogy, ha megkezdődik az
építkezés, elveszik az életét. Hisz ilyen csupasz, levelek nélküli fa ugyan
kinek kellene, ő már nem lehet a kert dísze, hisz alig él. Karjaik között odú
álldogált, melynek láthatóan régen nem lehettek lakói, így teljes magányában
hunyta téli álomra a szemét. Vajon tavasszal felébred-e, lesz-e annyi ereje,
hogy kinyissa szemeit? Pár hónappal később eljött a madárdalos kikelet, én
pedig csökönyös voltam, mint egy szamár, nem engedtem, hogy a vadalma fának
bántódása essék, hisz jelenléte senkit, és semmit nem zavart. Ahogy a nap egyre
melegebb sugaraival kezdte simogatni a kertemet, a falakók sorra ébredtek fel
téli álmukból, a rügyek egymást követve nyitották ki szemeiket, és pár nap
alatt fehér virágruhába öltöztek, mintha mindannyian lakodalomba készültek
volna. És lássatok csodát, a vadalmafa karjain is hófehér virágok díszlettek,
mely az újjászületését jelentett. Végre nem kellett neki sem szégyenkeznie, nem
kellett lesütött szemekkel búslakodnia, hiszen ő is ugyanolyan csinos volt,
mint a többiek, az én szememben pedig a legcsinosabb. Ahogy a fehér szirmok
lehullottak, megjelentek rajta az első üde zöld levelek, és egy kedves kismadár
madár, egy széncinege tojó. Napokig méregette, nézegette a fa karján álldogáló kis
lakot, kíváncsi szemekkel kukucskált be a nyíláson, majd elrepült. Kis idő
elteltével újra megjelent, ismét bekukucskált és berepült az ajtón, mely új
otthona ajtaja lett. Párja a hím reggeltől estig dalolt és dalolt, éneke
betöltötte a kertem minden egyes szegletét. A tojó pedig jött, ment, jött, ment
reggeltől estig mohával megpakolt csőrrel tüsténkedett, mígnem elkészült az új életek aprócska otthona, a takaros kis fészek.
A hím csengő dalával, őrizte a kis lakását és a párját. Közben pedig finom
falatokkal kedveskedett szíve választottjának. Amikor csak tehettem figyeltem
életüket, mígnem egyik májusi reggelen azt vettem észre, hogy a szülők
hernyókkal megpakolt csőrökkel repülnek be az odúba, mely nem jelentett mást,
minthogy kikeltek az utódok. A hím és a tojó reggeltől estig élelem után
kutatott, a diófa, és a cseresznyefa levelei között, hogy megpróbálják a
lehetetlent, jóllakatni a fiókákat. Ahogy teltek a napok úgy lett egyre
hangosabb a kis lakás, és két hét múlva csillogó szemű, kíváncsi tekintetű kis
cinegék kukucskáltak ki a nagyvilágba. Ekkor már tudtam, hogy hamarosan
kirepülnek, és kertem új lakókkal lesz gazdagabb. Abban az esztendőben két
fészekaljnyi fióka látott napvilágot a vadalma karjai között, és a természetnek
hála, azóta ez ismétlődik, évről-évre. Ahogy pedig beköszöntött az ősz, ő is
magára öltötte a színes ruháját, mint azóta is teszi, minden esztendőben és nyugodtan hunyja álomra a szemét, hisz tudja, hogy ha a
tavasz megérkezik ő, is vele ébred. Hisz fontos, féltve őrzött lakója a
kertemnek. Ezt a történetet azért osztottam meg Veletek, hogy lássátok,
azért mert egy fa öreg még ugyanolyan fontos tagja lehet a kertünknek.
Az öreg fák, akik nyugdíjas éveiket élik, kiváló lakóhelyet
tudnak biztosítani nem csak a mesterséges odúknak, hanem a harkályok által
mesterien kivájt otthonoknak is. Ha pedig a főbérlő harkály elhagyja az
otthonát, arra számtalan albérlő fog jelentkezni, hiszen egyre kevesebb az idős
fa, és velük együtt a természetes lakhelyek is megfogyatkoznak. Ha a kertünkben
ilyen idős fák élnek, hagyjuk őket érintetlenül, mert így lakhelyet
biztosíthatunk az egyedi csőrrel rendelkező harkályoknak, akik saját maguk
vájják ki otthonukat a fák törzsébe.
A következő részben még mindig a fákról fogok írni Nektek,
azokról a fákról, akik a gyümölcséréskor és a lombhullás után is
finomabbnál-finomabb csemegékkel látják el a kertembe látogató tollas
vendégeket. Hiszen a fák kérgének a rejtekében számtalan élőlény lapul, mely
sok madár kedvenc csemegéje.
Érkezik a finom falat
Pihe-puha moha, a takaros fészek fő anyaga
A széncinegék kis otthona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése