Fiatal meggyvágó
Meggyvágó hím
Széncinege tojó
Csuszka
Az én kertem olyannyira közel van a természethez, hogy a
kerítésünk mögött szép nagy fákkal tarkított, hatalmas erdő álldogál, és ha a kapun kilépek, akkor
egyből sudár fái között szedhetem a lábamat. Nagyon szeretek ennyire, szinte
karnyújtásnyira élni ahhoz a helyhez, mely a legkedvesebb a számomra. Ennek az
erdőkapcsolatos kertnek köszönhetően sok olyan vendégem van, akik az erdőben
élik a napjaikat, de időről időre megtisztelnek a jelenlétükkel. Itt most nem
csak a madarakra gondolok, hanem a mókusokra, a rókákra, a nyestekre, és még
sorolhatnám mennyi meg mennyi vendég tért már be hozzám egy kis látogatásra. De
maradok most a madaraknál, hisz ez a kis sorozatom most csak is kizárólag róluk
szól, a kis tollas barátaimról.
Az előző részben megígértem Nektek, hogy a soron következő
részben a kertemben élő fákról fogok írni, azokról a lakóimról melyeknek a
társaságát, a madarak is nagyon kedvelik. Szerintem nagyon fontos, hogy
kertünkben milyen növények élnek, hiszen a tollasok azokat a kerteket nagyobb
szeretettel látogatják, ahol megfelelő táplálékot, búvó és éjszakázó helyeket,
vagy éppen fészkelő helyeket tudnak találni.
Az én kertemben az első és a legfontosabb a természetesség.
Minden cselekedetemmel arra törekszem, hogy fenntartsam a természet adta
állapotot, és megpróbálok mindent a madarak szemszögéből nézni. Odafigyelek rá, hogy
nekik mi lehet a jó, mik tetszhetnek, hol és hogy érezhetnék magukat a
legjobban, a legbiztonságosabban. Egy szóval az én kertemben a világ, a madarak,
és a többi élőlény körül forog.
Emlékszem, amikor pár évvel ezelőtt megvásároltuk ezt a
csodás kis telket, egyből azt a tanácsot kaptuk, hogy vágjuk ki az öreg fákat,
irtsuk ki a bokrokat, hogy rendezettebb legyen a telek. De a rendezettség
mindenkinek mást jelent, és miért ne lehetne a természettel együtt élni, mely
nem jár azzal, hogy a kert elhanyagolt lenne, csak tudatosan van gondozva,
hiszen a természetes állapot nem rendetlenség. Így minden lakó maradt a maga
helyén, és mindenki fontos és szeretett tagja lett a kertemnek. Senkitől
sem váltam meg, szíven nem lett volna elvenni az életüket, és milyen jól is
tettem. Hiszen nekik köszönhetem nyaranta a hűs árnyákot, a sok kedves élőlény
látogatását, a gyümölcsük érése idején a lelkesen szüretelő vendégeket, és a
napvilágot látott fiókákat, akik az ő karjaik között cseperedhetnek fel.
Ősszel, amikor a falakóim lehullajtják leveleiket, nem
gereblyézem patika tisztaságúra a kertemet, hagyom, hogy a fák törzse körül, a
bokrok aljában, a kerítés mentén megmaradjon a puha avartakaró. Hiszen a nyirkos
levelek óvó védelmében számtalan rovar, pók, csiga rejtőzködik, akik kiváló
táplálékot jelentenek a fekete rigóknak, az énekes rigóknak, a vörösbegyeknek,
és minden rovarokkal táplálkozó vendégemnek.
A fák közül kiemelném a gyümölcsfáimat, a cseresznyét, az
almát, a szilvát, a barackot. Melyeknek lédús és érett terméseit nem csak mink
kedveljük, hanem a szajkók, a fekete rigók, a cseresznye magját pedig szívesen
ropogtatják az erős csőrű meggyvágók. Akik pedig nincsenek oda a gyümölcs
csemegéért, azok sem maradhatnak éhesen, hiszen a lomb védelmében, a fák
levelei között hernyók, apró rovarok, pókok élnek, így a vörösbegyek, a
cinegék, a rozsdafarkúak, a nagy fakopáncsok is meg tudják találni nem csak a
maguk betevőjét, hanem a folyton éhes fiókáikat is jól tudják lakatni.
Egyszóval a gyümölcsfák, minden jóval el tudják látni, a kertünkbe vendégeskedő
madarakat.
Az imént említett fákon kívül az egyik légtiszteletbeli
lakóm, a hosszú évek óta itt élő, szép nagyra nőtt diófa. Akinek karjai között
megannyi rovar, hernyó él, és akinek csonthéjas termése, az őszi hónapok
legkedveltebb csemegéje. Érés idején jönnek is a látogatók szép számban, szajkók,
harkályok, akik bámulatos ügyességgel törik fel a kemény héjukat, a lepergett
morzsákat pedig a leleményes cinegék csipegetik össze. A diófa élete megérne
egy külön történetet, hisz annyi kedves emléket adott már nekem.
De nem csak a gyümölcsfák kedveltek a madarak körében, hanem
a szép sudárra nőtt fenyőfáim is. Melyek sűrű karjai gondosan elkészített
fészkeket rejtenek, ahol az új nemzedék aprócska fiókái látják meg évről-évre
napvilágot. Az örökzöld fák nem csak kitűnő fészkelő helyül szolgálnak, hanem
biztonságos búvó és éjszakázó helyet is biztosítanak a hozzájuk betérő
tollasoknak.
Végezetül pedig az akácfáimat említeném meg, azokat a fákat
melyeknek fehér virágai minden áldott tavaszon különleges illattal borítják be
a kertemet. Jól tudom, hogy az emberek körében nem egy kedvelt fafajta, de
édes, pollenben gazdag virágai rengeteg szorgos méhnek, és egyéb nektárjára
éhes rovarnak adnak táplálékot. És ne felejtsük el, hogy ők azok, akiknek hála
jár, hisz, ha nem lennének, nem kerülhetne forró teáinkba a sokunk által
kedvelt akácméz, melyet nekik és az apró rovarok szorgos munkájának
köszönhetünk. De nem csak a rovarok körében közkedveltek, hanem a
madarak is, főként az énekes rigók szeretik, hiszen második éve, óvó karjaik
között építik meg a fészküket.
Ebben az írásomban azt szerettem volna bemutatni Nektek,
hogy milyen fontos kertünkben a fák sokszínűsége, hiszen mindegyiket másért és
másért kedvelnek a tollas vendégeink, és ha ők, a fák nem lennének, sokkal
sivárabb lenne az élet a kertünkben.
A következő bejegyzésem ugyancsak a fákról fog szólni. Azokról
a fákról, akiktől sokan legszívesebben megszabadulnának, mert már az emberekre
nézve hasznot már nem hoznak, de ha a madarak szemével nézzük, ők az igazi
kincsek, a nyugdíjas éveiket élő, ráncos, itt-ott sebzett, korhadt fák.
Fekete rigó hím és tojó
Nagy fakopáncs
Diófa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése