A hét hat napján korán kelek, egy napom lenne a lustálkodásra, de ez nem én lennék. Olyan feleslegesen elfecsérelt időnek tűnik a semmittevés, pláne ilyenkor, amikor egy új évszak elején járunk és annyi látnivaló akad a természetben. Szeretem a kora reggeleket, csodálatos varázsa van ilyenkor a tájnak. Az emberek zöme még az igazak álmát alussza, nyugalom és béke honol az erdőben, néha egy egy madár hangja és a hulló falevelek rezzenése hallható. Béke, csend és tökéletes nyugalom, ami ilyenkor körülvesz.
A csillagfényes éjszakának köszönhetően igen fázós volt a mai reggel is, olyan igazi őszi idő. A nap sugarai még álmosan nyújtózkodtak a domb mögött, amikor útnak indultam. Alig haladtam az erdőbe pár métert, amikor egy gyönyörű gímszarvason akadt meg a tekintetem. Nagyra nőtt termetével és hatalmas agancsával igazi fenséges látványt nyújtott, csak álltam és figyeltem, de nem maradtam sokáig rejtve előtte, mert pár pillanat múlva észrevette, hogy nincsen egyedül az erdő fái között és amilyen hirtelen feltűnt a szemem előtt, olyan hirtelen el is kellett tőle búcsúznom. Az idei nyáron, most látom másodszor a hímet, viszont a nőstényt, pettyes kis borjával, gyakran megfigyeltem az elmúlt időszakban. Volt amikor ketten voltak, de több alkalommal még egy nőstény is melléjük szegődött és így hármasban járták az erdőt vagy éppen a kis tisztásomon pihegettek. Egy hete annak, amikor ugyancsak a tisztáson voltam fotózni, amivel egy jó órácskát eltöltöttem, nem is sejtve, hogy a hatalmas fűben valaki lapul. Ez a valaki pedig a szarvas borjú volt, mikor már úgy érezte, hogy eléggé közel vagyok hozzá, akkor hirtelen felugrott, mintegy 4 méteres távolságra és beszaladt az erdő fái közé. Nem is hittem volna, hogy amíg én fotózok és ott járkálok, ő megbújva a fűben pihenget.
De visszatérve a ma reggelre, a kis tisztás ezen a reggelen, olyan volt, mintha az éjjel az eső áztatta volna, minden növényen és minden apró lakóján vízcseppek gyöngyöztek. Azonban nem az eső miatt voltam vizes a táj, hanem az éjszakai harmat apró cseppjei díszelegtek még a vékonyka, mesterien elkészített pókhálókon is. Minden csendes és mozdulatlan volt, a rovarok sem zizegtek, dermedten és fázósan pihengettek a fűszálak között, várva a nap sugarait, hogy felmelegítse a levegőt és vele együtt beléjük is életet leheljen. Ahogy telt az idő úgy kezdett a nap megjelenni az erdő fáinak magas lombjai között. Olyan csendes volt a táj, hogy hallani lehetett amint az elszáradt falevelek lepottyannak és földet érnek, de mást is hallottam, vízcseppek koppanását a talajon, amint a nap meleg sugarai megsütötték a fák lombjait, a vízcseppek sorra potyogtak le róluk, mintha ez eső eredt volna el. A csendet hirtelen egy szajkó rekedt kiáltása törte meg, de nemvolt egyedül, mert még két másik is éktelen kiabálásba kezdett, mintha veszekednének valami miatt. Lehet, hogy a már lassan érő makkon kaptak tollba és ez miatt csaptak ilyen nagy perpatvart. Lassan magam mögött hagytam a veszekedő társaságot és tovább folytattam utamat. A messziből egy fekete rigó riasztása volt hallható és amint elcsendesedett, visszatért a csend az erdő fái közé. Mikorra visszaértem a tisztásra a nap sugarai már megkezdték melengetni az ébredező rovarnépet és a sáskák hatalmas ugrásokkal tudtomra adták, hogy nekik is megkezdődött a napjuk. A lepkéknek ennél még több kell, ők még várták, hogy testükben a meleg hatására meginduljon a keringés és szárnyra tudjanak kapni. A még mindig harmatos főben egy csigát pillantottam meg, aprócska házán a nap sugarai csillogtak és meg kell hagyni csodás látványt nyújtott. Én kifejezettem kedvelem a csigákat, mondjuk nem tudok olyan élőlényt mondani amit nem kedvelek, mindnek megvan a maga varázsa, amivel rabul tudnak ejteni. Ahogy néztem a csigát a harmatcseppektől csillogó fűszálon remek fotó témának tűnt. Éppen a csiga mögött sejlett át a fák takarásából a kelő nap, melynek sugarai szinte simogatták, aprócska modellemet, aki tapogatóival és rajta lévő pöttöm szemeivel csak nézet, hogy mi is történik körülötte. Ahogy egyre langyosodott a levegő, úgy szált fel a pára a hideg talajról és a növényekről, lassan vékony ködbe borítva a tájat.
A mai reggelen éreztem azt, hogy hamisítatlanul megérkezett az ősz, minden apró szépségével, amit egytől egyig nagyon szeretek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése