Vendégem a sötétség leple alatt.

Szeptember végén, a nap már hamarabb nyugovóra tér, de ez még csak a kezdete a téli, korai sötétedésnek. 23-án volt az őszi napéjegyenlőség, amikor a föld minden egyes pontján azonos hosszúságúak a nappalok és az éjszakák, az északi félgömbön, ahol mink is élünk napról napra tovább rövidülnek a nappalok. Jelenleg 18:29-kor nyugszik le a nap, és 19 órára teljes sötétség borítja be a tájat.

Tegnap este sötétedés után felkapcsolva hagytam a kerti lámpát, titkon bízva benne, hogy valamilyen állat tiszteletét tesz nálam. Nekifogtam az Élet a kertben című filmet nézni, amit már párszor láttam, de számomra megunhatatlan. A kertünket látogató és otthonra lelő állatokról és növényekről szól, végigkísérve az évszakok változását. A film a hideg, havas télnél és a vörös rókának tartott, hogy akár a saját kertünkbe is betévedhetnek, finom falatok reményében. Gyorsan átfutott az agyamon, hogy milyen jó is lenne, ha az én kertemben is újra tiszteletét tenné, úgy, mint a nyáron is tette. Ki is pillantottam kertembe hátha meglátom és lássatok csodát a cseresznyefa alatt, egy fehér mellkasú árny látszódott. Óvatosan közelebb lopakodtam, az ajtóhoz és akkor tisztult ki, hogy ez az árny egy vörös bundás róka, fiatal pofácskájával és még kisebb termetével, mint a kifejlett felnőttek. Elsétált a kert másik végébe, de hirtelen valamitől megijedt és a madárházam felé vette az irányt. Én mozdulatlanul és szinte lélegzetem visszafojtva figyeltem minden egyes lépését és tudtam, hogy nem tőlem rémülhetett meg ennyire. Amint eltűnt a kerítés melletti bokrok sűrűjében, az erdőszélen szürkés árnyak jelentek meg. Kivilágítottam az elemlámpámmal és a vaddisznók tűntek fel a szemeim előtt. Öten voltak, a szokott csorda, a négy süldő és az anyukájuk. Bőszen kutattak az élelem után, olykor-olykor összevitatkozva. Tavasszal még heten jártak, de a nyáron megcsappant a létszám, először hatra nyár közepére pedig ötre. Bízom benne, hogy a másik kettőnek nem esett bántódása, csak leváltak a csordájuktól, megkezdve önálló életüket.

Amikor a kis csordát megpillantottam tisztult ki a kép és értettem, meg a vörös bundás látogatóm riadalmát, a vaddisznókról rettent úgy meg és miattuk sikerült látogatása ilyen rövidre.

Jó érzés volt átélni, mintha titkos kívánságom teljesült volna, hogy akkor tűnt fel a róka a kertemben, mint amikor a filmben. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem első, de nem is az utolsó látogatása volt a tegnap esti és reménykedek benne, hogy még megfigyelhetem őt az erdőben vagy akár a kiskertemben és lesz olyan kegyes hozzám a sors, mint a tegnapi estén is, hogy útjainkat még összehozza.