Fehér karácsony.

Puhán, hangtalan kezdett el szállingózni a hó, a réteket, a mezőket, és az erdő ösvényeit vékony fehér fátyollal takarta be. Már várták érkezését az ágakon, a fűszálakon, és a talajon díszlő zúzmara pihék. Napokkal ezelőtt egyedül ők öltöztették fehér ünneplőbe a tájat, és Szent Karácsony délutánján társuk, és segítőjük érkezett, hogy még fehérebb legyen e gyönyörű ünnep. Hosszú évek teltek el úgy, hogy a természet nem tudott fehér hópaplanba bújni, de az idei karácsonyon megérkezett a várva várt, leggyönyörűbb égi áldás.

A sötétszürke felhőkből eleinte csak egy-két pihe hullott alá, majd egyre többen kezdek el kergetőzni a levegőben, percekkel később már a kert talaján is nyoma maradt a hóesésnek. Nem is kellett nekem ennél több, gyorsan felöltöztem, és útnak indultam. Tudtam, sok időt nem tudok kint lenni, de minden perc, amit a természet ösvényén tölthetek nagyon sokat jelent a számomra. Minden évszakot szeretek, mindben megtalálom a szépet. A télben nagyon szeretem a havas ösvényeket, a fehér köntösbe bújt tájat, melyből sajnos évről évre egyre kevesebb adatik meg. Most azonban itt volt, és akkor kell élni a pillanattal, amikor lehetőségünk van rá. Mióta itt élünk az erdőszéli kis házunkban, ezidáig nem volt még olyan igazán fehér a táj. De most, hogy a zúzmara, és a hópihék ilyen szép összhangban voltak egymással igazán csodás látványt nyújtottak. A kis erdő fái most nem csupaszon álldogáltak, hanem ők is a karácsonyhoz illően, hófehér ruhába öltözve várták a Szent estét, akárcsak a kis tisztás lakói. Csendes, hallgatag volt az erdő, a madarak legtöbbje a kiskertemben vendégeskedett, amikor sétámra indultam. Nagyon szerettem volna megörökíteni azt a tájat, ahol oly sok időt töltök el, és ahonnan olyan szép kilátás nyílik a vidékünkre. Felfelé kapaszkodva a hegyoldalon a néma csöndet, sétáim egyik állandó kísérője a zöld küllő törte meg. Nem messze tőlem szállt le a tölgyfa törzsére, de nem időzött sokáig, szétnézett, gondolt egyet, széttárta szárnyait, és tovarepült az erdő sűrűjébe. Továbbindultam, hiszen az út legmeredekebb része még előttem állt. Mire kiértem a hegygerincre egyre kevesebb hópihe hullott alá, majd kis idő elteltével teljesen elállt a havazás. Innen fentről csodálatos kilátás nyílik a Salgói várra, mely ezen a délutánon a sűrűn szőtt ködpaplan alá bújt el, és nem mutatta meg szépségét. Az alant elterülő erdőség viszont jól látható volt, minden egyes fája, azoknak minden egyes ága, a legnagyobbaktól a legkisebbekig, mindannyian csodaszép fehér ruhába öltöztek. Percekig álltam, és gyönyörködtem a tájban, és nagyon hálás voltam, hogy az idei karácsonyra ilyen szép ajándékkal kedveskedett nekem, és minden itt élő embernek a természet.