Elérkezett december, a tél első hónapja, legalábbis a naptár szerint. Vannak olyan évek, amikor az időjárás a naptárhoz igazodik, de sajnos mostanában, mintha elmaradna a téli idő. Azonban mindezek ellenére bizakodó vagyok, hogy idén ez másképpen lesz, hogy egy szép decemberi reggelen arra ébredek, hogy nagy pelyhekben szállingózik a hó, majd egyre sűrűbben, és sűrűbben, mindent puha paplannal takarva be. A házak tetejét, a fákat, a bokrokat, és a talajt, melyben, mint egy nyitott könyvben úgy olvashatnám ki a téli erő meséit. Hiszen egy ilyen hófödte puha takaró rengeteg titkot rejt, és aki ért a természet nyelvén, az szebbnél szebb történetekkel gazdagodhat. Állatok aprócska mancsainak, vagy éppen patáiknak a nyomait fejthetjük meg.
Az erdő decemberben halk, és
csendes. A fák már hetekkel ezelőtt levetették színes ruhájukat, és mind-mind csupasz
ágakkal nyújtózkodnak az ég felé, mintha csak meg akarnák érinteni a szürke
fellegeket. Pihen a táj, a rovarok a fák kérgeinek a repedéseiben, a virágok az
avarral takart talaj mélyén, a téli álmot alvó állatok pedig biztonságos, és
védett odújukban alusszák az igazak édes álmát. De nem mindenki tölti a telet
szunyókálással, és pihenéssel, sokuk pirkadattól alkonyatig talpon van, és napi
betevőjüket keresgélik, hogy mire beköszönt a korai téli este, jóllakottan
hunyhassák apró szemeiket álomra. És ez így megy nap, nap után, hiszen a tél
telis tele van kihívásokkal a számukra, ezek a hónapok szinte csak arról
szólnak, hogy épségben, és egészségben át tudják élni.
December vége felé, az erdő
ösvényeit járva, már hallhatjuk a nagy fakopáncsok messzire hallatszó
dobolását, mellyel revírjeik határát kezdik el kijelölni. Éjszakánként, pedig a
csendes erdőt, időről-időre a macskabaglyok szerelmes huhogása töri meg. Hol
van még a tavasz, hiszen most kezdődött el a tél, de a madarak már ezekkel az
előadásokkal, az oly messzinek tűnő költési időszakra készülődnek.
Novemberben végén kezdődött meg,
és egészen januárig tart a vaddisznók szaporodásának fő időszaka, a búgás. Ilyenkor,
az amúgy magányosan élő kanok, a kocákból, és azoknak az utódaikból álló
kondákhoz csatlakoznak. Általában csak az azonos korú kanok verekednek meg a
kocák kegyeiért. Az idős, úgynevezett remete kanok, leggyakrabban küzdelem
nélkül kezdhetik meg az udvarlást. A kocák körülbelül 120 napos vemhesség után,
általában, február végén, életet adnak aprócska, csíkos kis malackáiknak. Az
udvarlási idő elhúzódásakor, az ellés is kitolódhat, akár egészen májusig. De
egyre gyakoribb példa, az egészen késői ellés is, mely augusztusban, vagy
szeptemberben következik be.
Hogy az idei esztendő decembere,
mely a tél legszebb hónapja, milyen időt tartogat a számunkra még titok, de olyannak
fogjuk elfogadni, amilyennel megajándékoz minket, hiszen legyen hófehér bundába
öltözött a táj, vagy kopár, és szürke, a természet ösvényein az élet, az
időjárástól függetlenül ugyanúgy megy tovább, mi pedig részesei lehetünk, ha
ösvényeit járjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése