Nagy őzlábgomba
Nagy őzlábgomba
Nagy őzlábgomba
Nagy őzlábgomba fiatal korában
Kellemesen meleg, őszi délután volt, amikor utunkra
indultunk. Egy olyan útra melyet meg sem tudnék számolni, hogy hányszor, de
hányszor tettünk már meg. Mégis minden egyes alkalommal, akárhányszor
végigmegyünk rajta, új élményeket és emlékeket lop a szívünkbe. Ez az útvonal
nem más, mint a Nagykeresztúr, és a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark között
elterülő, erdőkkel, mezőkkel, dombokkal és völgyekkel tarkított, szívemnek oly
kedves táj. A sok látogatás ellenére, még mindig vannak olyan szegletei ennek a
térségnek, melyet ez idáig még nem sikerült felfedeznünk. De ami késik, az nem
múlik, és ennek a túrának célpontja, éppen egy ilyen, eddig még be nem
barangolt erdőség volt. Milyen sokszor is szemléltem már messziről ezt a szép
kis fenyvest, hányszor, de hányszor vágytam már rá, hogy daliás fáinak a
védelmében szedjem a lábaimat, és ez a látogatás ezen a napsütéses, szép őszi
délutánon létre is jött.
A fenyves erdő egy domb tetején álldogál, előtte pedig
hatalmas mező terül el, melyen keresztül vitt az utunk. Az elmúlt időszakban
ezen a tájon is bőséges csapadék hullott alá, és akkor, a saras talajon szedték
az állatok a lábaikat. Minket már a száraz mező fogadott, de az esőzések után
erre elhaladt szarvasok, rókák, és vaddisznók nyomait, úgy őrizte, mint a hét
pecsétes titkot. Mely titokra csak az jöhet rá, aki ismeri a hátrahagyott paták
és mancsok gazdáinak a nyomát, én ismerem, így előttem titka nem volt a
mezőnek. Minél magasabbra jutottunk annál szebb volt a kilátás, a messziben a
Mátra vonulata nyújtózkodott, melyet nehéz, párás levegő vett az uralma alá.
Amikor az erdőbe értünk látni lehetett, hogy a fenyvesben más fák is élnek, az
erdei fenyőn kívül a korai juharok, és tölgyek is kényelmesen elférnek, és
megférnek egymás társaságában. A fő lakók azonban a fenyők, melyeket én annyira
szeretek. Mindig különös érzés kerít a hatalmába, amikor a fenyőfák között
szedem a lábaimat. Ahogy orromat megcsiklandozza a kellemes gyantaillat, a
szeretet ünnepe, a karácsony jut az eszembe. De nem csak az illat oly
különleges a katonás sorban álló fák birodalmában, hanem a puha, semmi máshoz
sem hasonlítható avarszőnyeg, melyet ilyen tökéletesen csak a természet tud
megalkotni, emberi kéz képtelen lenne rá. És mind ezek mellet van még valami,
ami rabul ejti a szívemet, mely nem más, mint a fenyőerdő örökös halk
suttogása, ami szinte alig hallható, de, ha csendesen, némán figyelünk akkor
egészen biztosan, fülünkbe jut a neszezése.
A fenyvesek talajáról szinte teljesen hiányzik a gyepszint,
hisz az életükhöz elengedhetetlen fény, alig jut be a sűrűn egymásba ölelkező
lomkoronák között. A fenyők lehullatott tűlevelei nehezen bomlanak le, melyek
egymásra rakódva vastag avarréteget képeznek, és minden estben savanyú talajt
hoznak létre. Ezt a talajt azonban nagyon sok gombafaj kedveli, és ilyenkor
ősszel, sorra bújnak elő, a puha tűlevéltakaró alól a kis kalaposok. Ezen a
kirándulásunkon főként nagy őzlábgombákkal sikerült találkoznunk, melyek között
voltak egészen fiatalok, akik nem sokkal látogatásunk előtt látták meg a
napvilágot, voltak középkorúak, és szép nagyra nőttek is, akiknek kalapja már,
szépen szétnyílt, és mint egy kis esernyő védelmezte a szép sudár tönköt.
Órák teltek el, míg bejártuk az erdő minden egyes szegletét,
és, ha gyűjtöttük volna az őzlábgombákat, több kilóval térhettünk volna haza.
De mi mindet ott hagytuk, ahová teremtve lettek, hagy éljék tovább az életüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése