2015. július 16., csütörtök

A zöld küllő látogatása



Madarásznaplómat lapozgatva a tavalyi év júliusában, egészen pontosan július 15-én 17 óra 52 perckor egy számomra csodaszép madár, fiatal példánya tette tiszteletét a kiskertemben, ő pedig nem más volt, mint a zöld küllő. Első felbukkanása után még több alkalommal sikerült megfigyelnem, amint hangyákat szedegetett ki a fűszálak közötti apró lyukakból, hosszúra nőtt tapadós nyelvével.
Az idei évben már februártól hallani lehetett "klü, klü, klü, klü" jellegzetes kacagó kiáltásait, mely hangról nagyon könnyen beazonosítható és felismerhető tulajdonosa. Szemem elé azonban nagyon ritkán került, pedig sokszor olyan közelről volt hallható a tojót hívó kiáltása. A mai napig napjában többször is hallani ezt a fülemnek oly kedves dallamot.
A zöld küllő párok egész évben a revírjüben maradnak és hűek költési területükhöz, így ha tavaly sikerült megfigyelnem fiatal utódjukat, akkor nagy az esélye, hogy idén is szerencsém lesz hozzá. Ha biztonságosnak találják a hím által kivájt odút, akkor éveken át ugyanazt használják. A költési időszak előtt kitisztogatják, kicsit meg kopogtatják a belsejét, hogy apró fadarabok peregjenek le az odú aljára, melyre a tojó a tojásokat rakja. Április végére már a 4-6 fehér tojás lapul az odújukban. A költési időszakban a hímnek is szerepe van, hiszen az éjszakai órákban általában ő kotlik a tojásokon, míg a tojó a nappali órákban melengeti őket. A kikelt fiókákat mindkét szülő eteti és gondozza, teljesen addig amíg teljesen önállóvá nem válnak.
A természetnek hála nem hiába bizakodtam, hogy ebben az évben is sikerülhet megpillantanom a küllő pár utódját, mert kívánságom teljesült. Milyen érdekes a természet, a tegnapi nap délutánján, pontosan egy évvel később, ugyanazon a napon ismét a kiskertembe látogatott egy piros fejtetőjéről, zöld felsőtestéről és feketés foltokkal díszített alsótestéről könnyen felismerhető fiatal zöld küllő. A kertnek ugyanazon a részén keresgélt ő is mint a tavalyi vendégem. Fejét féloldalra fordítva hosszú egyenes csőrét, mely hosszú tapadós nyelvet rejt a fűszálak között lapuló lyukakba dugta, hogy kiszedegesse fő táplálékát a hangyákat. Percek teltek el, míg élelem után kutatott, így ezt az időt kihasználva alaposan szemügyre tudtam venni.
Akárhányszor sikerül megpillantanom, ezt a zöld tollruhát, piros kis sapkácskát viselő madarat, mindig megcsodálom. A zöld küllőnek szembetűnően hosszú és egyenes csőre van, mely még egyedibbé és különlegesebbé varázsolja kinézetét. A teljesen kifejlett példány hímjei és tojói teljesen egyforma tollazatot viselnek, azzal a különbséggel, hogy a hímek fekete bajuszsávjának közepén piros folt figyelhető meg. Ezen az aprócska különbség segít megkülönböztetni, hogy melyik egyedet is láttuk.
Bizakodva várom, a következő napokat, hogy hátha szerencsém lesz és újra megtiszteli ő vagy szülei jelenlétükkel a kiskertemet.