A tél közepén járunk, éjszakánként kemény mínuszok tombolnak, és napközben sem kúszik a hőmérő higanyszála 0 fok fölé. A napokban vékonyka hóréteggel is megajándékozott minket a természet, melynek hála, még szebb napokat élhetünk át. Azonban tél és hideg, ide vagy oda, amint a nap sugarai előbújnak, úgy kapnak kedvet a madarak egy kis koncerthez. A tengelicek a fák tetején 15-20 fős csoportba verődve, mint egy jól összeszokott kórus éneklik szolid kis dalaikat, és közben élvezik a nap sugarainak langyos melegét. A tengelicek mellett, ma a széncinegék is nagykoncertet adtak, mintha egymást akarták volna túlénekelni. Több széncinege, egymásnak válaszolva énekelte, a gyöngyöző "ti-ta, ti-ta" strófákat, olyan hangosan, ahogy csak aprócska torkukon kifért. Szeretem a természet koncertjét hallgatni, nincs is ennél szebb előadás. Azonban a mai nap nem csak ezen előadásoknak köszönhetően volt különleges, hanem egy másik, a még most oly távolinak tűnő tavasz ígéretét magában hordozó hangnak is, mely nem más volt, mint a nagy fakopáncs dobolása. Idén, most hallottam először dobolni a harkályt, mellyel revírjének a határát jelzi, fajtársai előtt. Ahogy egyre telnek a napok és a hetek, ezt a dobolást, egyre gyakrabban lehet majd hallani, hogy a tojót magához csalogassa.
Most még nem tudni, hogy az előttünk álló hetekben, milyen időt tartogat számunkra a természet, de lépésről lépésre egyre közelít a kikelet, és ennek örömére, a madarak újra megtalálva hangjukat, szebbnél szebb koncerteket adnak majd a fák ágai között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése