Tegnap délután, a kis tisztáson tettem látogatást, mely látogatásomnak célja, az ájtatos manók megfigyelése volt. Nagyon kedvelem ezt a különleges kinézetű rovart és ilyenkor nyár végén, ha a természet is úgy akarja létrejöhet a találkozás. A hétvégén az időjárás a nyár közepét idézte, a nap teljes erejéből tündökölt a kristálytiszta égbolton, a levegő pedig fülledt melegnek érződött, de szerencsére egy egy kósza szellő, időről időre felfrissülést hozott magával. Hiába kerestem, sajnos a manóra nem sikerült rábukkannom, pedig alaposan, átnéztem az aljnövényzetet. Már éppen hazafelé akartam indulni, amikor éreztem, hogy valami a vállamra száll. Odanéztem mi lehet az és egy szép nagyra nőtt, élénk zöld színezetű manó volt. Odatettem a kezem és rámászott az ujjamra. Nagy szemeivel, barátkozóan figyelt és semmivel sem törődve, elkezdte lábait tisztogatni. Szemmel láthatóan jól érezte magát a társaságomban, én pedig, ha már ilyen szerencsésen alakult a találkozás megörökítettem őt, ahogy az ujjamon ácsorogva, két mellső lábait összekulcsolva imádkozni kezdett. 2012-ben az imádkozó sáska, vagy más néven ájtatos manó érdemelte ki az Év rovara kitüntető címet. Kinézete roppant különleges, teste megnyúlt, mely többszörösen hosszabb a szélességénél. Feje háromszög alakú és testméretéhez képest viszonylag kicsi. A fejének felső részén helyezkednek el a nagy összetett szemei, alsó részén, pedig az erőteljes szájszerve figyelhető meg. De nem csak kinézete különleges, van egy sajátos dolog is, mely még egyedibbé teszi őt. Hazánkban a sokféle, kisebb nagyobb rovar közül, egyedül ő az, aki képes annyira elfordítani a fejét, mintha a válla felett visszanézne. Ilyenkor olyan benyomást kelt, mintha félszemmel nézne ránk, úgy suttyomban.
A természetnek hála, tegnap ismét szerencsével jártam és valóra vált az óhajom, nem is akár hogyan. Szerencsésnek éreztem magam, hogy éppen az én vállamat választotta leszálló helyéül az ájtatos manó, így létre jöhetett, a várva várt találkozásunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése