2017. április 10., hétfő

Épülnek a takaros kis madárotthonok.


Barátcinege
 
Széncinege


Ízig-vérig tavasz van, amit a természet és annak lakói is éreznek. Az erdő fáinak védelmében, a puha avarpaplan alól apró virágokat csal elő a nap meleg érintése, a fák rügyei sorra megpattannak, és üde zöld levelek látják meg a napvilágot, a vadalma, vadkörtefák fehér virágünneplőbe öltözve tisztelegnek a tavasz előtt, a szél láthatatlan szárnyán a kökény édes illatát repíti, sorra csalva magához a rovarvilág szorgos kis képviselőit. De valami fontos dolog még készülőben van, a fák ágai között, gondos csőrök munkájával madárotthonok épülnek. A társat talált madarak már mind azon szorgoskodnak, hogy biztonságos, kényelmes kis otthonnal várják a lassan megérkező utódokat. Vannak, akiknek otthonaiban már apró tojások lapulnak, melyeket a tojó éjt nappal alá téve melenget a testével, de vannak olyanok is akiknek még most épül a pihe-puha fészkük.
Az én kertemben több odú is ki van helyezve, melyek a kora tavaszi nagytakarítás után arra várnak, hogy kedves albérlőik birtokba vegyék őket. De nem csak az odúk várják szeretettel a kis tollasokat, hanem én is. Ilyenkor mindig izgatott vagyok, hogy milyen faj fogja használatba venni biztonságos kis lakását, melyben pár hét múlva aprócska életek látnak majd napvilágot. Odúlakó madarak közül a széncinegék, a barát és kékcinegék, a csuszkák szoktak bennük költeni, de két éve egy örvös légykapónak is megtetszett az akkor frissen kihelyezett B típusú odúd, azonban bánatára lekésett róla, mert az addigra már foglalt volt, sőt mi több, széncinege fiókák pici teste lapult benne. A hím cinege azon nyomban elkergette a hívatlan látogatót, a lágykapó pedig tovaszállt egy másik odút keresni leendő családjának.
Az egyik odúban, mely a vadkörte fán van kihelyezve már nagy a sürgés forgás, úgy, mint minden esztendőben, idén is széncinegék vették birtokba. A hím csengő énekével védelmezi, a tojó pedig szorgos munkájával építgeti az odú rejtekébe a mohából és puha szőrből álló fészkét. A cinegefélék előszeretettel építenek puha szőröket a kis otthonukba, mely nem csak kényelmesen puhává, de melegebbé is varázsolja. Ezért, hogy munkájukat megkönnyítsem kutyaszőrt helyezek ki a számukra. A munkahelyemen van egy szép nagyra nőtt kaukázusi kutya, aki Zeusz névre hallgat, és ilyenkor tavasszal ő is elkezdi levetni a meleg téli bundáját, melyet szelősebb szőrtakaróra cserél. Ezeket, a puha szőröket én összegyűjtögetem, és hazahozom a madaraknak, hogy ezzel ki tudják bélelni fészküket. Be kell, hogy valljam nektek ez a kutyabunda nagyon kapós a kiskertemben. A kis szőrkupacot madzaggal kikötöttem a fa törzsére, és fél óra sem telt bele, már egy széncinegének fel is keltette az érdeklődését, majd jött a következő, és így sorban. Az én odúlakó cinegém is szedegetett belő, majd berepülve kis lakásába elrendezgette azt. Késő délután tettem kis a szőrcsomót, mely másnap délutánra az utolsó szálig el is fogyott. A széncinegéken kívül a barát és a kékcinegék is örömmel csipegették össze, gondos kis csőrükkel. Az egyik barátcinegének annyira megtetszett a puha szőrcsomó, hogy legszívesebben az összest, egyszerre el szerette volna vinni. Csak szedegette, és szedegette, a csőre pedig már annyi szőrszálat rejtett, hogy alig látszódott tőle a teste, mint egy nagy szőrgomolyag úgy nézett ki a kis cinke. Nem sejtette, hogy milyen kedvesen mutat, melytől széles mosolyra húzódott a szám. Őt csak az ösztön hajtotta, hogy meleg fészket tudjon készíteni magának, és a jövő nemzedék apró kis fiókáinak, mely melegen tudja őket tartani, a még olykor hűvös tavaszi éjszakákon. És gondolta az a biztos, ami a csőrében van, az már az övé, és senki másé, azzal már az ő otthonát tudja melegebbé varázsolni.
Mivel ilyen kapós volt Zeusz puha szőre, még újabb adagot hoztam belőle, hogy minden kis tollasnak jusson, és minden madárotthont melengetni tudjon. Ha lehetőségetek van rá, Ti is kihelyezhettek ilyen fészeképítést elősegítő kis csomókat, melyben puha kutyaszőrt, mohadarabokat, apró száraz fűszálakat kevertek, melyből kertetek tollas vendégei kiválaszthatják belőle azt, amelyikre éppen szükségük van.

Fészekanyag gyűjtés

 Barátcinege 
 

 Széncinege

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése