2018. március 18., vasárnap

Segítsük a madarakat!


Nagy fakopáncs - hím

 Nagy fakopáncs - hím
 
 Közép fakopáncs

 Énekes rigó
 
 Szajkó

Szajkó


Tegnapi írásomban azzal búcsúztam el Tőletek, hogy ma, a már hazatért vonuló madaraink segítéséről fogok írni Nektek.
Szombat délután, az viharos szélben havazás vette kezdetét. Az apró pihék egyre-egyre csak hullottak, de az este leszállta előtt mihelyst földet értek el is olvadtak. Azonban a sötétedés meghozta a fagyot, melyben sorra egymásra rakódtak a hókristályok, és reggelre mintegy 4 centiméter vastagságúra sokasodtak.
Ez a márciusi tél sok élőlényt váratlanul ért, hiszen már több vonuló madarak hazatért a költési területére, hogy megkezdje az udvarlási, párválasztási időszakát. Azonban a fagy és a hó most szokatlan kihívás elé állítja őket, mely időjárási helyzetben nehéz megtalálniuk a napi betevőjüket. Vándor madaraink éppen a táplálékhiány miatt hagyják el az ősz beköszöntével hazánkat, hiszen fő táplálékuk a rovarok lassan elhúzódnak, és téli álomra hunyják a szemeiket. Tavasszal, amikor a természet ébredezni kezd, újra előbújnak, és mire a tollasok visszatérnek, újra terített asztallal várja őket a természet. Ez az idei esztendőben is így volt, a tegnapi napig. A kellemes tavaszi idő sorra csalta elő a rovarvilág képviselőit, de a mai naptól újra beköszöntött a tél.  Kemény fagyok, és újabb havazás várható, melyben minden aprónép visszahúzódik a rejtekébe, így a természet asztalán nem sok táplálékot fognak találni a hazatért tollasok. Ezért, ha lehetőségetek van rá, akkor segítsétek őket Ti is, hogy ezt a szokatlanul hideg, és hóval födte napokat, szerencsésen túl tudják élni.
Egy kis segítséget szeretnék nyújtani Nektek, hogy milyen táplálékot helyezzetek ki etetőitekbe, mely eledeleket a rovarevő fajok is szívesen fogyasztanak.

Napraforgómag – A kis tollas vendégek egyik legfőbb eledele a napraforgómag. Azonban a rovarevő madarak gyenge csőre a mag héjának a feltörésére alkalmatlan, de egy kis odafigyeléssel könnyen segíthetünk nekik. Egy kis kalapács segítségével, a kemény felületre helyezett napraforgómagokat megütögetjük, hogy a héjuk felrepedjen, és törmelékes legyen. Ezeket, a kis darabokat a kicsi és gyenge csőrű fajok is könnyedén el tudják fogyasztani.  

Natúr dióbél, mogyoró – A rovarevő fajok is előszeretettel csipegetik ezeket a fenséges csemegéket. Azonban ezeket is érdemes kis kalapács segítségével morzsalékosra törni, hogy könnyebben el tudják fogyasztani.

Ipari tepertő, natúr vaj – Minkét táplálék bővelkedik a kalóriában, és könnyen fogyasztható, még a kicsi és gyenge csőrű madaraknak is.

Cinkegolyó – A cinkegolyó olvasztott faggyúból és belekevert apró magvakból áll, mely fontos tápanyagokat tartalmaz. A cinkegolyót is a kalapácsunk segítségével törjük fel morzsalékosra, így kertünket látogató rovarevő fajok is könnyedén el tudják azt csipegetni.

Alma – Sok vonuló faj fontosabb tápláléka a gyümölcs. Mellyel nem csak éhségüket, de lédússágának köszönhetően, szomjúságukat is oltani tudják. Célszerű fák, bokrok ágaira és a talajra is kihelyezni pár szem almát, melyet nagy örömmel fognak csipegetni. Azonban mielőtt felkínálnánk nekik, fontos, hogy a héját nyissuk meg, hogy a gyenge csőrű madarak egyből a húsához tudjanak férni, és ne akadályozza őket az alma vastag héja, melyet több kis tollas egyáltalán nem tud felnyitni.

Az imént leírt táplálékokat nem csak a nálunk telelő, hanem a vonuló madaraink is előszeretettel fogyasztják. Mely táplálékokat több szinten is kínáljuk fel a számukra. Helyezzünk belőle a talajra, a magasított etetőinkbe, és akár kis lyukacsos zsákokba beletéve, ki is függeszthetjük a bokrok vagy a fák ágaira. Ez azért fontos, mert minden faj máshol szeret táplálkozni. Például az énekes rigó a talajon keresgélve fogyasztja el a kihelyezett táplálékot. Ha így járunk el, akkor több madárfaj igényét ki tudjuk elégíteni, mellyel még nagyobb segítséget tudunk nekik nyújtani. 

Ma a hideg és a hó nagyon sok tollast a kertembe vonzott, és sorra jöttek éhségüket oltani, melyről a következő írásomban fogok nektek mesélni. Elöljáróban annyit elárulok, hogy egy nagyon ritka téli vendég a zsezse is meglátogatott a mai nap, akivel eddigi életem alatt még nem sikerült találkoznom. Róla egy egész történet fog majd szólni, mert nagyon különleges és ritka faj hazánkban.



 Fekete rigó - hím
 
 Kékcinege
 
 Nagy fakopáncs és széncinegék
 
 Szajkók és hamvas küllő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése