Testvéri szeretet

Napok óta szemmel követem Szotyi mama és aprócska fiacskáinak a napjait, hiszen szinte egész álló nap a kertemben vendégeskednek. 

A kis család négy tagból áll, Szotyika és három csemetéje. A kicsik nagyon elevenek, és hárman összefogva, egyre több kalandra indulnak. Az elmúlt napokban sok kedves élménnyel, mosolyra fakasztó pillanatokkal ajándékozta meg. 

Ma a testvéri szeretetükről, az összetartásukról fogok mesélni Nektek. Amikor a keleti égbolton a nap korongja ébredezni kezd és kertembe csöndesen beoson a pirkadat halovány fénye, a kis apróságok megkezdi a napjukat. Ilyenkor anyjuk kíséretében érkeznek, és első dolguk, hogy betevőt után nézzenek. A rejtekekben finom dió, napraforgómag várja őket, a szép terebélyesre nőtt cseresznyefámon pedig gyümölcsök pihennek a levelek sokasága között. Igaz még zölden, de azt a falánk mókusok egyáltalán nem bánják. Amikor eszegetnek is jórészt együtt teszi a három testvér, nyugodtan, békésen. Éves után pedig kezdődik a kert felfedezése, a gondtalan játék és az eleven virgoncság. Kergetőznek, egymást ijesztgetik, olykor megállnak orrukat kedvesen összedugják, anyjukhoz bújnak, kedvesen bundájába dörgölőznek, majd fürgén szaladnak tova, mint akiknek sürgős, halaszthatatlan dolguk támadt. Így megy ez szinte egész álló nap. Éves, ivás, játék, móka és néha egy kis szusznyi pihenő. A kicsik fáradhatatlanok, nem úgy, mint mamájuk, aki minden alkalmat kihasznál egy kis pihenőre. Rá is fér szegényre, hiszen a kicsik leszívták minden erejét. Ilyenkor csak pihen a cseresznyefa ágai között, nagyokat pislog, fekete szemecskéit le-le hunyja, de közben újra és újra kicsinyei felé pillanat, hogy épp milyen csínyen törik apró buksijukat. Amikor a nap álmosan dörzsölni kezdi a szemét és a nyugati égbolt peremén búcsúzik a tájtól a kis család elhúzódik biztonságos rejtekébe. A tücskök ciripelő muzsikája, a vörösbegy sötétedésig csengő dala hamar álomba ringatja őket.