Fiatal széncinege
Az elmúlt napokban kisebb záporok enyhítették az erdők és
mezők lakóinak szomjúságát. Tegnap délután, a tavasz utolsó napján is könnyed
esőcseppek hullottak le sötétszürke felhő otthonukból, kedves csilingelésük
pedig betöltötte a fák rengetegét.
A nyár első napján, a pirkadatot tiszta égbolt várta. A nap
boldogan tudta sugarait kinyújtóztatni és kellemesen meleg érintésével kezdte
cirógatni a tájat. A fák zöld leveleinek a rengetegében nehéz dolguk van
belopakodni, de a kis réseken, az apró lyukakon, hol itt, hol ott be tudnak
pillantani. A leveleken pihenő esőcseppek pedig ilyenkor fényesen csillognak,
mintha boldogan mosolyognának.
Most az erdő a frissítő csapadéknak hála még zöldebb, még
üdébb. A fák, a bokrok, az avarban megbújó virágok, a karcsú fűszálak, a fák
tavaly ősszel lehullott levelei pedig illatoznak. Olyan kellemesen illatoznak,
amit már rég nem éreztem. Boldogság és öröm járja át az ösvényeket, miközben a
gyöngéd szél a levelekkel suttog, az ágak között madarak dalolnak és fiókák csipegnek,
frissen fészket hagyott makulátlan tollruhát viselő széncinegék. Halványsárga
felöltőjükön látni, tisztán látni, hogy vadonat új. Kedvesen reppennek ágról
ágra, egymást követve a kis család tagjai, közben pedig cingár hangjukon
szüleiknek könyörögnek, közben szárnyaikat boldogan rezegtetve.
A fák rengetegében meglapuló fészkekben, odvakban egyre csak
készülődnek és készülődnek a madarak új nemzedékének apróságai, hogy életüket
megkezdjék az őket körül ölelő világban. A nyár első felében övék lesz a
főszerep a természet hatalmas színpadán. Az ő hangjuk, az ő kedves lényük tölti
majd meg az erdő fáinak rengetegét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése