Szerencsésnek érzem magam, mert szinte nem telik el úgy nap, hogy a természet ne kedveskedne nekem valamilyen új élménnyel. Immár a harmadik évet töltjük az erdőszéli kis házunkban, ahol teljes közelségben lehetek a természethez, és annak kisebb nagyobb lakóihoz. Erről a pár évről, annyi kedves emléket őrzök, hogy ha valaki megkérdezné, melyik a legmeghatározóbb élményem, nagyon nehezen tudnék választ adni rá. Hiszen láttak itt már napvilágot kismadarak, gyakori látogatóim a rókák, a mókusok, a nagy pele, a nyest, párszor nyestkutyával is találkoztam, de mezei nyulak, fácánok is élnek itt, a kis tisztáson gyakran találkoztam az őzgidával, aki itt nevelte iker sutáit, szarvas tehén pedig borjait, de itt laknak a vaddisznók, a macskabaglyok, és még számtalan állat, melyek ebben az erdőben leltek otthonra. Szinte nincsen olyan élőlény amihez ne kötődne egy-egy kedves emlékem. Egyszóval nehéz lenne a választás. Azonban van egy egészen friss élmény, mely pontosan egy hete történt, talán most ezt emelném ki, és tenném a képzeletbeli dobogóm első helyére.
Mióta itt élünk a vaddisznók a kerítésünknél keresgélnek, és én hogy ne hiába kutassanak, szoktam nekik kitenni finom falatokat, van amikor ők találják meg, van amikor az őzek, vagy a szarvasok, mikor ki fedezi fel esőként, de általában a vaddisznók a szerencsés megtalálók. Az első esztendőben az anyakocának egy késői ellése volt, mely augusztus végén következett be, akkor néha néha láttam az apró kis malackákat, akik mára már második évüket élik meg. A tavalyi évben szinte nem telt el úgy nap, hogy ne láttam volna őket, a teljes kis csorda akkor még hét fővel büszkélkedett, a kocával, és a hat utóddal. Mostanra azonban három tagúra fogyatkozott, és igazán kis csapat lett belőlük. A kanokat a mama elűzi, amikor ivaréretté válnak, így sejtésem szerint, a kettő malacka aki vele maradt az nőstény, azaz koca lehet. A kis csorda élén mindig a mama halad, a kettő szép lassan követi, ha anyjuk megáll ők is megállnak, ha elindul, ők is elindulnak, óvatosak, és mindenben a vezetőjükre bízzák magukat. Két hete annak, hogy egy este a mama koca nem jött, csak a kettő utód, ők is nagyon félősen viselkedtek, hiszen szokatlan volt ez a helyzet, mert nem volt vezetőjük. Másnap is csak ketten jöttek, és harmadnap is, a koca nem jelent meg. A legrosszabbra gondoltam, lehet a vadászok lelőtték őt, és a két kis süldő malacka magára maradt. Így teltek el a napok, hogy csak vártam, vártam, hátha egyik este úgy mint ezelőtt mind a három malac megjelenik, de sajnos nem így lett. Vigasztalni kezdem magam, hogy lehet vemhes volt, és azért húzódott el, hogy megépítse puha vackát, melyben életet adhat utódainak, és majd egyik este, amikor megerősödnek a picik majd megjelenik. De mindhiába vártam, nem jött sem a mama, sem a picik ahogy elképzeltem. Múlt héten vasárnap volt két hete, hogy a csoport két fősre csökkent, és lássatok csodát, rá pontosan egy hétre, éppen, hogy a nap nyugovóra tért, az erdő közepén megjelent a mama, mögötte mint régen a két süldő. Boldogságom határtalan volt, hogy nem lett semmi baja, és épségben visszatért. Amint egyre közelebb jöttek észrevettem, hogy nem csak hárman vannak ám, hanem attól sokkal többen, mert amint kiértek a fűből, jól láthatóvá vált, hogy aprócska malacok ugrálnak körülöttük. Hirtelen nem hittem a szememnek, pedig igaz volt a látvány, a koca visszatért a csorda élére, nyolc pici jövevénnyel. Annyira aprók voltak, hogy alig látszódtak, csíkos kis ruhájukban, és aprócska patájukkal olyan boldogan, elevenen szaladgáltak, hogy azt sem tudtam hova kapjam a fejem. Még megszámolni sem volt könnyű őket, annyian voltak, és annyi felé. Azóta is minden este a természetnek hála gyönyörködhetek bennük, figyelhetem, hogyan lesznek napról napra egyre elevenebbek, egyre bátrabbak, és egy picikével egyre nagyobbak. A mama biztonságban érzi itt magát, mert már több alakalommal láttam, hogy leheveredve, itt etette meg a piciket, akik először boldogan falatoznak, majd a mama hátán, hasán ugrálnak, másznak, és kúsznak. Míg a nagyok esznek, ők semmivel sem törődve játszanak, kergetőznek, hemperegnek, és egymással viaskodnak.
Boldog vagyok, hogy ez a történek így zárult, hogy szerencsésen itt lehet a koca, a többi malaccal együtt, mely apróságoknak a története, és élete még csak most kezdődik el. Bízom benne, hogy szerencsés életük lesz, és, hogy a természet óvó szemeivel vigyázni fog rájuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése