Egerészölyv
Olocsáncsillaghúr
Változó boglárka
Az április elején hirtelen jött meleget, mostanra hűvös, és a kora reggeli órákra nulla fok körüli idő váltotta fel. Mínuszt is jósoltak az előrejelzésben, de bíztam benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert a virágoktól roskadozó gyümölcsfák, a bőséges termés ígéretét hordozzák magukban, és egy keményebb fagynak súlyos következményei lennének. Szerencsére nem fagyott reggelre, igaz nem sokon múlott, de a lényeg, hogy nem tett kárt az időjárás a természetben. Napközben a nap sugarai lágyan simogatták a tájat, de a szél hideg, és fázós levegőt sodort magával. Az égbolt szikrázóan kék színben úszott, és egyetlen apró felhőfoszlány sem díszlett rajta. Tökéletes, tiszta idő volt, egy kora délutáni sétára.
Az erdő mintha napról napra egyre zöldebb lenne, minden bokor már levélbe borult, és a fák nagy része is magára öltötte üde zöld lombruháját. Ilyenkor olyan szépek a színek, minden friss, és üde, nem csoda, hiszen most keltek életre. Az ösvény mely a vadak emlékét őrzi, egyre szűkebb, lassan én is nehezen fogok közlekedni rajta, mert a gyorsan növésnek induló erdei szeder friss, szúrós hajtásai elzárják az utat, és egyes helyeken bujkálni kell közte. Egy-két hét és lesznek olyan részek, melyeket lehetetlen lesz megközelíteni, ezeket az utakat, majd csak lombhullás után az őszi időszakban járhatom újra. De most addig amíg lehet kihasználom a lehetőséget, és bejárom ezeket az eldugott utakat. Erre ember nem jár, amit én egyáltalán nem bánok, érintetlen a táj, mely csak az állatok nyomait őrzi. A fákon rengeteg fészek lapul, némelyik ágakból gyorsan megépítve, némelyik azonban gondosan, időt, és fáradtságot nem sajnálva van elkészítve. A hallott revírvédő énekek alapján költ erre a feketerigó, a vörösbegy, az erdei pintyek, de az egerészölyv fészke is lapulhat valamelyik fa legtetején, amit sajnos nem láttam, de minden egyes erre megtett sétám során van szerencsém az ölyvvel találkozni. Félős, és óvatos madár, amint észreveszi jöttömet, egyből szárnyra kap, és eltűnik a fák védelmező ölelésében. Mostanában azonban nem repül messzire, jól áthatóan a közelben marad, szerintem őrzi fészkét, és a társát, de bármennyire is kerestem nem sikerült otthonukat megpillantanom. Viszont megtaláltam a zöld küllő odúját, egy hatalmas öreg fa törzsén. A sűrűn benőtt cserjés miatt nem tudtam megközelíteni, de jól látható volt, amint a tojó az odúba bújik, párja pedig messzire hallatszó "klü-klü-klü" strófáival védi a revírjét. Gyakran hallani ezen a környéken a küllő kacagó kiáltását, de mostanában szinte nem telik el úgy sétám sem, hogy ne tőle lenne hangos az erdő. De nem csak madarakkal sikerült találkoznom, a napsütötte erdőszélen élénk sárga színével csalta tekintetem a Változó boglárka, a fehér szirmokat viselő, és a foghagyma illatára megtévesztésig hasonlító Hagymaszagú kányazsombor, és egyre több Foltos árvacsalán nyitotta ki sisakos virágait. Az erdő széli bokrok tövében Olocsáncsillaghúrok lapultak meg, nem messze tőlük az Erdei szamócák is bontogatni kezdték fehér virágszirmaikat. Hazafelé jövet megállva egy kis pihenőre a kis tisztáson rengeteg apró termetű, boldogan ugráló sáskalárva fogadott, pici fekete Réti gyapjaslepkék sután repültek fűszálról fűszálra, az ég kékjében pompázó Kormos ékesboglárka pedig magányosan gubbasztott a fűszálak kötött, mintha az egyre erősebben fújó szél elől keresett volna biztos menedéket. Olyan hibátlanul épek, és egészségesek voltak a szárnyai, hogy szerintem nem sokkal ezelőtt kelhetett lepkeéletre bábburkából. Vörös mintával díszített verőköltő bodobácsok napfürdőztek egy korhadt fadarabon, és Közönséges lágybogarak versenyeztek egymással, ki ér előbb a fűszál csúcsára. Amint leguggoltam szemügyre venni őket, egy szép nagy termetű élénkzöld színű pókra lettem figyelmes. Még soha nem láttam ilyesféle pókot, olyanok voltak a lábai, mintha üvegből lettek volna. Apró szemeivel rendíthetetlenül engem figyelt, de nem fogta menekülőre, szépen, mozdulatlanul tűrte, amíg megörökítettem őt. Majd felálltam, és magára hagytam, hosszúra nőtt lábaival ő is elindulni készült, mire visszanéztem már el is tűnt a fűszálak között. Utam végén ismét új megfigyelési élményekkel tértem haza, és kiderült a zöld póknak is a tisztességes neve, mely nem más mint a Zöld hunyópók.
Zöld hunyópók
Sáskalárva
Közönséges lágybogár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése