2016. április 4., hétfő

Tavaszi séta.


 Kökény virága

Farkaskutyatej 

 Salátaboglárka 

Piros árvacsalán

Tegnap délelőtt, mint minden vasárnap, amikor időm úgy engedi útra keltem szokásos sétámra. A kora reggeli levegő kellemesen enyhe volt, a nap melengető sugarainak köszönhetően. Az erdő, a madarak szerelmes énekétől volt hangos, hallani lehetett a széncinegék gyöngyöző strófáit, a csuszkák revírvédő füttyögéseit, a rozsdafarkú reszelős énekét, az erdei pintyek, és az énekes rigók kedves dalait. Kiérve a kis tisztásra a nap sugarai egyre melegebben sütöttek, előcsalva a rovarokat, melyek talán ennyien még az idei tavaszon nem zsongtak. Okuk is volt a boldog döngicsélésre, hiszen a tisztás is egyre több virágban bővelkedik, melyek édes nektárjaikkal szó szerint vonzzák a méheket, a pöszörlegyeket, a dongókat, és a lepkék tavaszi nemzedékeit. A napról napra egyre zöldebb fűszálak között még mindig a martilapu élénksárga virágai uralják a tisztást, de mellette a farkas kutyatej, a tyúkhúr, a piros árvacsalán, és a bársonyos tüdőfű is szirmait bontogatja, a tisztás, és az erdő találkozásánál pedig a saláta boglárka szemet csalogató szépségében gyönyörködhettem. Amint egyre beljebb haladtam az erdő fái között úgy egyre több, az avarból előbújó hajtás fogadott, ami nem más volt, mint a salamonpecsét üde zöld levelei. Minden év áprilisában találkozom ezekkel a fehér szirmokat viselő virágokkal, melyekből rengeteg tő díszíti itt az erdő talaját. Jelenleg még csak a levelei láthatóak, de a hónap második felére virágok is díszlenek majd rajtuk. Tovább folytatva utamat egyre közelebb jutottam az eddigi utamat végigkísérő hanghoz, ami nem más volt, mint a nagy fakopáncs dobolása. Jól kivehetően két példány volt, amint hegyes, és erős csőrükkel a fát kopogtatták, melyre mindig érkezett válasz. Megálltam, és hallgattam előadásukat, melyet hirtelen félbeszakadt, egy idegen harkály miatt, és a két hím hangos veszekedés közben tollba kapott. Amilyen gyorsan feltűnt a betolakodó, olyan gyorsan el is reppent a fák sűrűjébe, és mintha misem történt volna, tovább folytatódott a dobolás, és arra a válaszadás. Magukra hagyva a harkályokat tovább indultam utamon, egy hete jártam itt kint, és ez idő alatt hihetetlen változáson ment keresztül ez erdő, a bokrokon aprócska levelek zöldellnek, és a fákon is úgy duzzadnak a rügyek, hogy majd ki csattannak. Kiérve az erdő fái közül ismét a nap szikrázó sugarai fogadtak, melyek egyre melegebbé varázsolták a levegőt. Ezen a részen ahol egyik oldalamon a mélység tátong, és csodás kilátás nyílik az alant elterülő erdőkre, a másik oldalon pedig meredek hegyoldal tör az ég felé, rengeteg kökény bokor várja tavasszal a nektárra éhes rovarokat, ősszel pedig beért termése a madarak számára biztosít remek élelem forrást. Egy hete még éppen, hogy apró bimbók sokaságai díszítették a bokrokat, mára azonban ezek a bimbók egy része virággá fejlődött, és szétnyitott szirmaikkal, fehér ünneplőbe öltöztették a hegyoldalt. Azonban nem csak a virágok szépségében tudtam gyönyörködni, hanem kellemesen édes illatukkal az orromat csiklandozták. Rengetek rovar zsongta körül a bokrokat, melyek olykor úgy szálltak egymással szembe, mintha az utolsó pollenért menne a harc. Leültem a fatörzsre és figyeltem őket, magamba szívva a tavasz édes illatát, és boldog voltam, hogy ismét itt lehetek, és átélhetem ezeket a számomra mindennél többet érő pillanatokat. Merengésemet a csilpcsalpfüzike gyöngyöző éneke szakította félbe, melyet egyáltalán nem bántam. Napok óta hallom kedves, szolid énekét, melyről a nevét is kapta, de most nagyon közel dalolt, szemeimmel keresni kezdem, hátha megpillantom, és így is lett, a fa legfelső ágán ácsorgott, és strófáit kiáltotta a világba. Jó ideig hallgattam előadását, és közben pedig a kökénybokrok látogatóit figyeltem. Tiszteletüket tették a méhek, a dongók, és rengeteg pöszörlégy is megkóstolta édes nektárjaikat. Ahogy így ücsörögtem feltűnt egy nappali pávaszem, aki kicsit félősen a virágokra szállt, de valamiért, lehet a nagy tumultus miatt szárnyra kapott, tovaszállt, éppen mellém, és széttárt szárnyaival, melyen hatalmas szemfoltjai díszlettek, napfürdőzni kezdett. Hirtelen felreppent, tett egy kört, és ugyan oda tért vissza. Ezt többször is megismételte, én pedig az egyik felreppenésénél, felálltam és elindultam hazafelé. A visszafelé vezető utamon, ismét egy csilpcsalpfüzikével találkoztam aki szerelemtől telve énekelt a fa legtetején, a harkályok dobolása még mindig jól hallható volt, de a kórusba becsatlakoztak a tengelicek, kedves kis csacsogásukkal, és a zöld küllő boldog kacagása osont az erdő fái között. El is hiszem, hogy boldogok, és ennek hangot is adnak, hiszen itt a tavasz, mely nemcsak őket, hanem minket embereket is örömmel tölt el.

 Nappali pávaszem

Nagy fakopáncs dobolása, és a csilpcsalpfüzike éneke

Csilpcsalpfüzike éneke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése