2016. április 27., szerda

Betlehem csillaga.




 Ernyős sárma

 Ernyős sárma

Ilyenkor tavasszal szebbnél szebb virágok bontogatják szirmaikat, vannak melyeket jól ismerek, de olyanok is akadnak, akikkel eddig még nem sikerült találkoznom. Amikor ilyen, számomra ismeretlen növénnyel hoz össze egy találkát a természet, boldog vagyok, hiszen tudásom, és ismeretem bővül velük. Listámon, és noteszemben több olyan helyszín lapul, ahol a virágoknak pontos virágzási ideje, és helye szerepel, hogy hol, és mikor sikerült megfigyelnem őket. Ez a lista ismét egy új fajjal bővült. 
Az idei évben a szokottnál korábban kezdték el szirmaikat bontogatni a Tavaszi héricsek, melyeket több helyen is meg tudok figyelni, de a legkedvesebb a Lucfalva határában lévő domboldal. Itt évről évre élénksárga virágtengerben úszik a rét. Kora tavasszal, a még száraz fűszálak közül kelnek új életre, hogy egy kis színt lopjanak a hosszú tél alatt megkopott tájba. Nincsen egy hete, hogy erre jártam, és, ha utam ismét erre hozott, megálltam megnézni virágoznak e még a héricsek. Már közel sem voltak annyian, mint pár héttel ezelőtt, de egy-egy sereghajtó még üde sárga szirmokkal büszkélkedett. A napsugarait, idődről időre egyre komorabb fellegek takarták el, melyek az előre jósolt, esőt adó front előfutárai voltak. Reménykedtem benne, hogy a csapadék, mely után annyira vágyik már a talaj, egy kicsit várat magára. Idén ezen a napon hallottam először a mezei tücskök muzsikáját, melyet a maguk által kiásott járatok előtt játszottak. Csak a hímek zenélnek, de nagyon sok lakhat itt belőlük, mert a réten, csak az ő előadásuk volt hallható, esélyt sem adva senkinek, hogy zenéjüket elnyomja. Amit óvatosan szedtem a lábaimat, bizakodtam, hogy más virágot is sikerül megfigyelnem a héricsek mellett. Óhajom valóra vált, mert találkoztam Fehér árvacsalánnal, Mezei zsályával, üde sárga szirmokban pompázó Réti boglárkával, és egy különlegesen szép, fehér szirmokat viselő virággal. Ilyet még soha nem láttam, szolid kinézetével, és apró termetével, alig volt észrevehető az egyre nagyobbra növő fűszálak között. Olyanok voltak, mint az apró hófehér csillagok, akik lepottyantak az égből, és elrejtőztek itt lent a földön. És milyen jól ráéreztem erre, mert amint hazaértem, és utána néztem, hogyan is hívják ezt a kis szépséget, kiderült, hogy Betlehem csillaga, ismertebb nevén Ernyős sárma a becsületes megszólítása. Virágszirmait, csak napos időben nyitja ki, ha hűvös, és borult az idő a fehér szirmok összezáródnak, és ilyenkor jól láthatóvá válnak azok a zöld csíkok, melyeket a szirmok külső részén visel. A tél végi kiadós csapadéknak köszönhető, hogy most ilyen sok tő kelt itt belőlük életre.
Bátran lépjetek rá Ti is a rétek, mezők ösvényeire, mert a fűszálak között apró színes virágok bújnak meg, melyek csak arra várnak, hogy felfedezzétek őket.  

 Fehér árvacsalán

 Mezei zsálya 

 Réti boglárka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése