2016. április 8., péntek

Barátságos szarvas.








Egyik legkedvesebb kiránduló helyem, a Kis-Zagyva völgye. Rengeteg kedves emlék, és megfigyelési élmény kötődik ehhez a dombokkal, völgyekkel, és egy csodaszép tóval tarkított tájhoz.
A most megosztott élményemet is itt élhettem át, mely élmény egy életre fog szólni, mert már most tudom, hogy a jövőben sokszor fel fogom majd idézni ezeket a számomra oly kedves pillanatokat.
Pár nappal ezelőtt útra keltünk, hogy kihasználva a kellemes időjárást kiránduljunk egyet. Szinte hét nem telik úgy el, hogy ne tennénk látogatást ezen a vidéken. Csodaszép tavaszi délután volt, a nap teljes erejéből sugarait szórta a tájra, és még egy aprócska felhőfoszlány sem zavarta meg őt. Az erdők, és a mezők már nem a kopár oldalukat mutatta, mint még pát héttel ezelőtt, megjelentek a színek, a bokrokon, és a fákon, apró zöld levelek díszlettek, és fehér foltok árulkodtak róla, hogy virágba borultak a kökény bokrok, és a vadkörtefák. A fűszálak üde zöld szőnyegként borították be a talajt, melyet itt-ott sárga foltokban a tavaszi hérics virágai díszítettek, a levegőben pedig a tavasz édes illata érződött. A domboldalak erdőszélei a legszebb, fehér ünneplő ruhájukat öltötték magukra, hogy így köszöntsék a tavaszi újjászületést. Idén,ezen a délutánon hallottam először a kakukk „kakukk-kakukk-kakukk” egymás után ismételgetett stófáit, mely számomra a tavaszi, és a kora nyári erdei sétáim elmaradhatatlan kedves kísérője. Ahogy a hatalmas mezőn sétáltunk, egy világos barna alapon, fehér pettyekkel díszített dámszarvas tehenet pillantottunk meg. Nyugodtan legelészett a friss fűben, és a félelem apró jelét sem mutatta miközben egyre közelebb értünk hozzá. Óvatosan, minden lépésünket meggondolva haladtunk felé, nehogy megijedjen, de ő ügyet sem vetett ránk, inkább kíváncsian méregetni kezdett minket. Megálltunk, és leguggoltunk a fűbe, én fényképezni kezdtem, mire ő egyre közelebb merészkedett, és kíváncsi tekintetekkel  méregetett. A közöttünk lévő távolság már nem volt több mint, 6 méter , annyira közel jött, hogy fejecskéjével volt tele a gépem kijelzője. Majd hirtelen gondolt egyet, és tette egy kört, majd visszatért, és ismét közelíteni kezdett, alig mertem mozdulni, hogy meg ne ijedjen, de ő nem az az ijedősfajta szarvas volt. Hosszú percek teltek el így, de ő nem tágított mellőlünk, végül elbúcsúzva tőle magára hagytuk. Már többször láttam őt ezen a környéken, de ennyire még nem tudtam hozzá közel kerülni, de nem csak hozzá, hanem egyetlen vadhoz sem. Valami miatt nagyon barátságosan viselkedett velünk, de hogy miért azt nem tudom. Bízom benne, hogy nem fog bántódása esni, mert nem minden ember közeledik feléje jó szándékkal. Élete a szerencsére, és a természetre van bízva, de titkon remélem, hogy utunk még találkozhat a természet ösvényén, ott ahol ilyen kedves emlékek érhetnek Titeket is.      

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése