Széncinege
Az elmúlt napokban az időjárás igazán kellemes, tavaszias arcát
mutatta meg nekünk, annak ellenére, hogy még csak a tél közepén járunk. A
szokatlanul enyhe levegő úgy simogatta a tájat, mint azt március elején szokta tenni, erre a simításra több élőlény is kitörölte az álmot a szeméből, és kíváncsi
tekintetekkel nézet szét, hogy mi is történik valójában.
- Itt a tavasz, vagy
csak az időjárás tréfált meg minket, hunyjuk még le a szemeinket, vagy már, ha felébredtünk
maradjunk is ébren? Mintha ezek a gondolatok, és kérdések cikáztak volna a
természet lakóinak a fejében. És bizony, voltak, aki felébredtek. A hóvirágok
sorra dugták elő sápadt kis arcocskájukat az avar rejtekéből, de
csillagszemeiket még nem merték kinyitni, talán a nap sugarainak a gyengéd
simítására várnak, a tavasz lágy ölelésére, és a madarak kedves dalaira, mely
biztosítaná őket, hogy valóban itt a kikelet, és nem a téli enyhülés űz tréfát
velük.
Azok a hóvirágok, akik ma szemfülesek voltak, hallhatták a széncinege
hinta dalocskáját, azt a kedves kis strófát, mellyel a januári tavaszt
köszöntötte, a szokatlanul enyhe időt, melyben oly boldogan csacsogtak, és
szálldostak ágról-ágra. Nekem is szerencsém volt meghallani csilingelő
éneküket, és ahogy behunyt szemmel hallgattam előadásukat elhittem nekik azt,
amit hirdettek, a tavaszt, és annak közeledtét. De sajnos a röpke kábulatból hamar magamhoz tértem, és
szívem mélyén tudtam, hogy mindez csak az időjárás csalafintasága, mellyel sok
élőlényt becsapott, hisz hosszú téli hetek állnak még előttünk, és a természet
lakói előtt.
Kikeleti hóvirág
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése