2018. január 5., péntek

Kertem és az erdő ébredése



Őzgida

Balkáni gerle 

 Fekete rigók

 Vörös mókus

Hegyi fakusz


Szeretek korán kelni, hisz olyan jó látni, ahogy az éjszaka sötétje szépen lassan átadja helyét a világosságnak. Szeretem szemmel és füllel követni ezeket, a pillanatokat, ahogy az erdőben élő fák körvonala egyre jobban kirajzolódik, az égbolton úszó felhőket, a felkelő nap csodaszép színekre festi, és ahogy az éjszaka csendjét az ébredező erdőlakók neszei, hangjai törik meg. Megszólalnak a korán kelő vörösbegyek, a fekete rigók, jelezvén, hogy új nap ébred. Majd szépen sorban minden nappali életet élő lakó kitörli álmát a szeméből, és élettel töltik meg ezeket a kora reggeli órákat.   
Az ünnepek alatt nem szólított a munka, így több időt tudtam itthon tölteni, újra eme kedves időtöltésemnek szenteltem ezeket, a kora reggeli órákat. Ilyenkor télen hosszúak az éjszakák, már délután négy óra környékén nyugovóra tér a nap, és a sötétség hosszú órákon át uralma alatt tartja a tájat. Ha az időjárás kegyes hozzánk, és derült égbolttal ajándékoz meg minket, akkor a mi vidékünkön nyolc óra felé megjelennek a nap első, gyengéden melengető sugarai.
Ebben a bejegyzésemben Veletek is megosztom, hogy az én kertemben, és azt körülölelő erdőben hogyan telnek a téli reggelek, hogy az itt élő lakók mikor, és hogyan kezdik meg a napjukat.
05:10 – Még teljes a sötétség, az égbolton csillagok milliói tündökölnek, és csak némelyikük bújik el a hangtalanul osonó felhőfoszlányok mögé. A sötétség ellenére a hótakaró add némi világosságot, és jól látszódik, amint egy vörös, puha téli bundát viselő róka baktat végig az erdőszélen. Talán éjszakai portyájáról tart hazafelé, hogy mire a pirkadat megérkezik, ő már meleg vackában tudja kipihenni az elmúlt órák, zsákmányszerző fáradalmait.
06:37 – Megjelennek a pirkadat első jelei. A kertem és a kiserdő fáiról lassan, óvatos a sötétség puha leplét kezdi szedegetni, majd megjelennek az első korán ébredő vendégeim. Mint, minden reggelen, most is a fekete rigó volt az első, aki kitörölte az éjszakai álmot a szeméből. A kertem még az elmúlt napok havazásait őrzi, melyben kiválóan látni lehet, ezt az éjfekete tollruhát viselő madarat, a kevéske fény ellenére is összetéveszteni, senki  mással nem lehet.
06:40 – Az első rigót követi a többi, egyesek a bokrok ágain gubbaszkodnak, felborzolt tollakkal, mások viszont elevenen, egymást kergetve oltják éhségüket. Olyan csetepatét tudnak csapni, mintha az utolsó falat tepertő megszerzése lenne a tét. Pedig táplálék van bőséggel, de a rigók már csak ilyenek, szeretnek fajtársaikkal civakodni, hisz mindenki egyet akar, az etető ura lenni.
06:55 – Az erdő még félhomályban ül, de egy vörös, és egy barnás bundát viselő mókus már egymással van elfoglalva, fürgén egymást kergetik az erdő fái között. Szinte még csak a körvonalaikat látni, szabad szemmel követni alig lehet őket. Fára fel, fáról le, majd futás a talajon, miközben mintha az elől szaladó azt kiabálná, úgysem bírsz elkapni, én sokkal, de sokkal gyorsabb vagyok. De bizony el tudná őt kapni, de ez most nem arról szól, ez a játékról, a mókáról, és talán az udvarlási időszak kezdetéről szól. Ismeretek szerint a mókusok nászidőszaka december és július eleje között van. Erről még bővebben egy másik bejegyzésemben mesélek majd Nektek.
06:58 – Az égbolton úszó puha felhőpamacsok világos rózsaszín színe jelzi, hogy lassan és ráérősen, a hegyek mögött ébredezik a nap korongja.
06:59 – Az erdei szállása felől, ezen a reggelen is megérkezik, és tiszteletét teszi, az aprócska hegyi fakusz. Éppen úgy, mint minden áldott reggelen, a cseresznyefa átvizsgálásával kezdi a látogatását. Végigmenetel minden egyes faágon, átvizsgálja a fa minden egyes szegletét, mint egy alapos kis ellenőr.
07:08 – A két vörös bundás mókus kifáradhatatlan, még mindig egymás kergetésével vannak elfoglalva, egyik pillanatban a fa törzsén szaladnak, a másikban pedig már a talajon szedik aprócska mancsaikat.
07:15 – Az erdő fái között feltűnnek, az egyik legkedvesebb erdőlakóim, az őzsuta és egy szem kis gidácskája. A tavalyi esztendőben két gidája született, egy kis bak és egy kis suta. A kis bak, azóta szép nagyra cseperedett, de még mind a mai napig visszatér az anyja, és a kis gida mellé. Azonban most csak ketten vannak, anya és féltett kis fiácskája. Nem tudom, mi lehet ezen a szép decemberi reggelen a levegőben, de az őzeknek is mókázáshoz szottyan kedvük. A kis gida anyja körül ugrál, mint aki játékra akar invitálni, majd vékonyka lábait egymás után szedi, hogy kövesse őt. Mit tehet ilyenkor egy jó és szófogadó anya, hát persze, hogy megesik a szíve az apróságon, és természetesen ő is belemegy a kis kergetőzős játékba. Percekig figyelem őket, de az erdőszélen álldogáló bokrok, egyre jobban eltakarják az őzek önfeledt, pajkos kis játékát.
07:18 – Úgy tűnik véget ért a kora reggeli mókus móka, mert a kis vörös bundás már a cseresznyefán álldogáló etetőben kutat. Jól tudja, hogy hol várja őt a finom dióreggeli. Fejét az etetőbe dugja, és máris egy szép nagy szem dióval a szájában ugrik egyik ágról a másikra. Annak rendje és módja szerint gyorsan feltöri és már eszi is a kedvenc csemegéjét, a dióbelet. Mihelyst végzett jön a következő szem, de ezt nem eszi meg, gyorsan leereszkedik a fa törzsén, megfelelő rejtekhelyet keres a kis zsákmányának, mely hely nem más, mint egy kis hókupac mélye. Ha eljön a hóolvadás, biztos vagyok benne, hogy jó pár szem dió hollétére fog fény derülni.
07:20 – A kis tollasok sorra ébredeznek, megjelennek az első széncinegék, a barátcinegék, és hova máshová vezet az útjuk, mint a napraforgómaggal megtöltött etetőkhöz.
07:21 – Az égbolton egyre élénkebb felhőpamacsok kergetik egymást, hisz ezen a reggelen is percek múlva felébred a nap, világosságot adó korongja.
07:23 – A világosság sorra csalja elő a tollasokat éjszakai alvóhelyeikről, megjelennek a kék cinegék és a csuszkák is.
07:25- A hétalvónak számító nagy és közép fakopáncsok is birtokba veszik az ipari tepertővel megtöltött etetőt, hisz a hosszú éjszaka után nekik is szükségük van a kalóriadús reggelire.
07:30 – Szajkók érkeznek csapatostól, a nyugodt csendes kert pillanatok alatt, igazi kis csatatérré változik. Kiabálnak, rikoltoznak, mintha nem jutna elegendő élelem a számukra, és mintha az utolsó apró morzsákért menne a harc. Egyik másik tollba kap egymással, és egymás csőréből orozzák el a csemegét. Hihetetlen látványt nyújtanak, aki eddig nem volt ébren az most biztosan felébredt, a messzire kúszó nagy veszekedésükre.
07:55 – A szajkók távozásával visszatér a csend és a nyugalom a kertbe, sorra érkeznek a reggelijükre a vendégek, mindenki szépen és nyugodtan teszi a dolgát, jóllakatja éhes csőrét.
08:00 – A fenyőfán megbújó éjszakázó helyükről előbújnak a balkáni gerlék is. Párban vannak, mint minden áldott alkalommal, amikor csak látom őket. Soha, egyetlen pillanatra sem hagyják a másikat magányosan.
08:05 – Egy csodás olajzöld tollruhás madár száll a cseresznyefa törzsére, majd szép óvatosan araszol lefelé. Nem lehet őt nem észrevenni, szívem egyre hevesebben ver, boldog vagyok, hogy hosszú idő után újra betért hozzám a zöld küllő. Kamerámon keresztül figyelem őt, és amikor egészen közelre hozza az objektívem látom, hogy ez bizony nem a zöld küllő, hanem egy hozzá nagyon hasonló madár, mely csak bizonyos jegyekben tér el rokonától, ő pedig nem más mint a hamvas küllő. Boldogságom határtalan, hogy egy új faj tisztel meg a jelenlétével, egy olyan faj, akivel ezelőtt még soha nem volt alkalmam találkozni. Erről a látogatásról, még bővebben be fogok nektek számolni, és, ha a természet is úgy akarja, akkor lehet még több találkozás fogja, ezt az elsőt követni.   
Kicsit hosszúra sikerült eme bejegyzésem, pedig csak a legfontosabb pillanatokat osztottam meg Veletek. Itt kint az erdőszéli kis kertemben pirkadattól alkonyatig, és még az éjszaka csendes leple alatt is történnek szívemnek kedves események, hiszen az élet itt soha egyetlen pillanatra sem áll meg, melyet csakis a természetnek, és a benne élő kedves lakóinak köszönhetek.  



  Szén és kékcinegék

 Szajkó

 Csuszka

 Nagy fakopáncs

Közép fakopáncs

Hamvas küllő