2018. január 30., kedd

Odú mustra, csuszka módra





Az idei télen úgy változik az időjárás egyik napról a másikra, hogy még nekünk embereknek is nehéz követnünk, akkor mit szóljanak ehhez az állatok, a növények, a természet kisebb-nagyobb lakói.
Egyesek dalra fakadnak, mások revírjeiket jelölik, a virágok szirmaikat bontogatják, a rovarok téli rejteküket elhagyva szárnyalnak, a bodzabokrok rügyeiből aprócska levelek kukucskálnak elő, csodálkozó tekintetekkel, mintha arra a kérdésre várnák a választ, hogy mi történt megérkezett a tavasz? Testükön érzik a levegő enyhe simítását, a nap melengető erejét, és nem tudnak mást tenni, mint hinni a jeleknek, mely ezen a télen már nem először csapja be őket.
A kis tollasokat is becsapja a kellemes időjárás, éppen a mai nap, egy csuszka pár szemrevételezte szorgoskodva az egyik odúmat. A hím hangos füttyel revírjét jelölte, a tojó pedig alaposan végigmustrálta a kiadó albérlet minden egyes szegletét. Hosszú perceken keresztül figyeltem őt. Alaposan átvizsgálta kívülről a kis lakást, majd eltűnt a belsejébe, hogy ott is végigfürkéssze a lakóra váró kis otthont. Dolga végeztével, az etetőre szállt csipegetni kezdett, a hím pedig őrködött, mihelyst valaki az odú közelébe mert repülni, ő nagy sebbel lobbal elzavarta.
Nagyon korai még az odúfoglalás, annak ellenére, hogy a csuszkák egész évben, a költési időszakon kívül is párban maradnak, és revírjeiken belül. Talán az újra beköszöntött tavaszias idő mely megzavarta őket, minden esetre, ha neki kezdenek az építkezésnek, azt úgyis látni fogom. Hiszen ők teljesen, szó szerint magukra szabják az odút, és annak bejáratát. A tojó apró sárdarabokat hord a csőrében, és röppnyílást addig szűkíti, ezzel a saras anyaggal, amíg az nincsen teljesen az ő testméretükre szabva. Ez nekik egy védekezés, hogy az illetéktelen, nagyobb testű madarak, ne tudjanak a fészkük közelébe férkőzni, és abban kárt tenni.
Szemmel fogom követni, hogy ez a mai csak egy kis fellángolás volt a csuszka párnál, melyet szívből remélek, hisz a tél vége még messze van, vagy valóban neki kezdenek az építkezésnek.
Bármi is legyen a fejleményeket Veletek is megosztom.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése