Varázslatos téli erdő

 Júdásfülegomba

 Júdásfülegomba

 Osztrák csészegomba

 

Aranyos rezgőgomba

Az újév második napjának reggelén, ismét a barátságtalan arcát mutatta az időjárás. A sötét felhőkből, egymást kergetve hullottak alá az eső, szép nagyra nőtt cseppjei, és az egyébként is saras erdei ösvényeket, még jobban feláztatták. Szerencsére kora délelőtt a csapadékot adó felhők tovarobogtak kelet felé, olyan gyorsan, mint akiket kergetnek, kora délután pedig a nap első sugarai is végigsimították a tájat. A szokottnál előbb értünk haza a munkahelyünkről, és reggeli eső, saras ösvények ide vagy oda, a természet a szabadba csábított. Amikor az utunkra indultunk a felhők takarásából a nap sugarai előbújtak, és lágyan cirógatták az erdő fáit, melyek legtetején a tengelicek kis kórusa csacsogott. Tetszett nekik is a napsütés, hisz hosszú napok óta nem volt benne részük. Olyan kellemesen langyos volt a levegő, mintha nem is január, a tél majdnem közepe lett volna. Ha érzésemre kellett volna hagyatkoznom, és nem a naptárra, február végének saccoltam volna. A kellemes időben úgy füttyögtek a csuszkák, mint a bírók, amikor a sípot fújják, a tengelicek és a csízek pedig úgy csacsarásztak, mint akinek nagyon sok dolgot kell megvitatniuk, egymás szavába vágva csak mondták és mondták. Jó volt őket hallgatni, és érezni, ahogy pezseg az élet, a szunnyadó fák védelmében.

Tél van, az az évszak, amikor az apró élőlények biztonságos rejtekeikben pihennek, a virágok pedig az avarral betakart földben szunyókálnak, és a még oly messzi tavaszról álmodnak. De hiába van tél a naptár szerint, a természet nem ismeri a naptárt, ő szót fogad az időjárásnak, mely már most január legelején előcsalta a hóvirágot, és az ország több részén az ibolyát is. Ezért a mai sétámra, így a tél majdnem közepén, a makró objektívemmel indultam útra. Gondoltam magamban lehet túl merész voltam, és a sétám végén fotók nélkül térek haza. Mit fogok akkor Nektek megmutatni, csak az írásom lesz majd Veletek megosztva? Persze fotók nélkül is csodásak az élmények, de a képek sokkal jobban szemléltetik a látottakat. Azonban a természetnek hála, nem kellett sokat filozofálnom a magamban feltett kérdéseken, mert a talajon, az avar védelméből, élénk narancssárga színű, apró gomba kukucskált elő, melynek becsületes neve Osztrák csészegomba. Ezzel a gombával főként februártól találkozhatunk, de a kellemes időjárás előcsalta őt, élénk színe pedig engem csalogatott, hogy csodáljam meg csinos külsejét. Percekig időztem vele, majd tovább indultam, és újra meglepetés ért. Egy korhadó fadarabon élénk sárga gombán akadt meg a tekintetem. Ilyenkor télen kopár a táj. Hiányoznak az színek, csak a barna, a szürke megannyi árnyalata látható, és itt-ott megkopott zöldek törik meg a szürkeséget. Ezért, legalábbis nekem, minden más színen megakad a tekintetem, pláne olyanon, ami nemcsak hogy más, hanem világítóan élénk is, mint a csészegomba volt. Ez a korhadó fadarabon pihenő gomba is ilyen szép élénk színben pompázott, csak ő arany sárga árnyalatban. Megjelenése igazán látványos, nem csak, már, már hivalkodó színe, hanem kocsonyaszerű állaga miatt is. Tisztességes neve Aranyos rezgőgomba, aki az erdő ösvényeit egész évben díszítheti. Boldogságom határtalan volt, hogy két gombával is sikerült találkoznom, és ekkor még nem is sejtettem, hogy a téli gomba kaland vele még nem ért véget. Utunk egy szokott vadcsapáson vezetett végig, mely olyannyira ki van járva, hogy beillik egy turisták által jól kitaposott ösvénynek. Ennek a vadcsapásnak nem sokkal előttünk szarvas vendégei voltak, hátrahagyott ürülékük őrizte az emléküket. A vadsztráda egyik része igencsak szűkös, itt sűrű bokrok, és tövisekkel felfegyverkezett akácfák állnak őrt, védelmezve az erre járókat. Éppen ahogy elhaladtam az egyik, mohával gondosan befedett fatörzs mellett, kedvenc gombámon akadt meg a tekintetem. Már neve sem szokványos, nem még a kinézete. Ő nem más, mint a Júdásfülegomba. Barna színe, kocsonyás állaga, az emberi fülhöz hasonlító kinézete, igazán egyedi, és különleges megjelenést kölcsönöz neki. Többedmagával álldogált a fa törzsén, és nekem mindannyian nagyon tetszettek, egytől egyig. Annyira belemélyedtem a látottakba, hogy észre sem vettem, hogy sötétedik. Az égboltot újra sötétszürke fellegek foglalták el, a nap korongja pedig már a hegy mögött pihent. Lassan mi is hazafelé indultunk, amikor egy kettétört fa törzsének, egészen a tövénél, apró, szinte alig látható kis kalaposok csoportosultak, szorosan egymás mellé bújva. Élénk rozsda sárga színük az erdőt uraló szürkületben is jól látható volt. Olyan aprók, és törékenyek ezek a Téli fülőke gombák, hogy alig látszódtak ki a fa törzsét melengető avarból. Már alig volt fény, amikor találkoztam velük, de mint az objektívem, a kis lámpásom is a táskámba került, és milyen jó hasznát vettem neki. Nem sokkal mellettük, egy kivágott fa földben maradt törzsén, melyet hosszú évek alatt puha moha fedett be, 7-8 milliméteres szarvasagancs gombák álldogáltak. A mohák a reggeli eső cseppjeit őrizték, albérlői pedig büszkén, éppen úgy, mint a koronás szarvasok, ott álltak köztük.

Mire hazaértünk, a szürkület már meghajolt az este sötétje előtt, és alázatosan, mint minden áldott nap átadta neki a helyét. Nem hittem volna, hogy január elején, ennyi élénk színű, csinos kis kalapos díszíti a téli erdőt.

A természet ismét megmutatta nekem aprócska csodáit, melyeket én is megosztok Veletek, hogy Ti is részesei tudjatok lenni a téli erdő varázsának.        

 Téli fülőke gomba

 

 Téli fülőke gomba

 

 Szarvasagancsgomba