2018. január 24., szerda

Hófödte erdei ösvények















Vasárnap reggel sűrű, fehér pihék hullottak alá szelídén az égből. Milliónyi apró pihe indult útjára, onnan fentről, a szürke fellegekből, mely ez idáig otthonuk volt. Hosszú percekig tartó utazásuk végén mindannyian biztonságban földet értek. Sorra akadtak fen a fák csupasz karjain, a bokrok sűrű gallyain, a fenyők üde zöld ágain, akik méltóságteljesen hajoltak meg alattuk. De otthonra leltek a puha avarban, a fűszálakon, melyek már elszáradva pihennek a talajon elfeküdve.
Fehér volt az egész erdő, és a tisztás minden zuga, még a legrejtettebbek is. Puha dunnaként fedtek be mindent, amin meg bírtak kapaszkodni, és, ha egyiküknek sikerült, akkor a többiek is szépen sorban követék, megfogták láthatatlan kezeiket, szorosan összekapaszkodtak, mígnem egybefüggő hó paplanná nem váltak.
Az erdő néma volt, csak a jeges szél halk szava törte meg a csendet, mely szárnyára kapta az aprócska pihéket, jól megtáncoltatta őket, majd hagyta, hagy folytassák tovább kalandjukat. Mely kaland végén, az egész táj a legszebb ünnepi viseletében pompázott, csillogóan fehér hókristály ruhában.