Visszatért a tél

Nagy fakopáncs hím

 Meggyvágó hím

 Csíz hím

 Széncinege

 Barátcinege

 Zöldike hím

Hamvas küllő hím

Múlt héten szombaton visszatért a tél. Kora délután apró hópihék kergették egymást a levegőben, és ahogy a hőmérséklet egyre alacsonyabbra süllyedt szépen lassan fehérbe öltözött a természet. A fákon, a borokon, az erdei ösvényeken, és a tisztás minden egyes aprócska elszáradt fűszálán, egymáson sokasodtak a parányi hókristályok. A néma csendben tisztán hallani lehetett, a fülnek oly kedves csilingelő muzsikájukat. Varázslatosan szép, amikor a szellő óvatosan végigfésüli a levegőt, és a puha pihék, könnyed tánccal hullnak alá a talajra. Ez a tél legszebb arca.

Vasárnap reggelre mintegy öt centiméteres hó fedte be a kertemet és az erdő ösvényeit. A madáretetők fehér sipkát viseltek fejükön, a fák és a bokrok ágait pedig úgy takarta be, mint védelmező meleg dunna. Még a hóvirágok aprócska fejeit is hótakaró borította. Az elmúlt napok, és hetek enyhe időjárása sok növényt ébresztett fel téli álmából, melyeknek már nincsen más választása, dacolniuk kell a hóval és a faggyal. Hogy ki fogja megnyerni ezt a csatát, majd a következő hetekben kiderül. De bízom benne, hogy megláthatom még a hóvirágjaim kedves kis arcocskáját, és rám fognak még mosolyogni csillagszemeikkel.

Mint minden áldott este, szombaton is feltöltöttem az etetőimet, bőségesen, minden féle finomsággal, hogy ha reggel a kis tollasok kitörlik az álmot a szemeikből, kiadós lakoma várja őket, és éhes csőrük étvágyát tudják csillapítani.

Érkeztek is szépen sorban a vendégek, és pillanatok alatt igaz kis tumultus alakult ki a kertemben. Hisz az erdő kínálta élelemforrásoknak a nagy részét a hólepel eltakarta előlük, így ebben az időjárási helyzetben még fontosabb, hogy finom falatokkal megtöltött etetők. Az idei télen ennyi madár még nem vendégeskedett nálam. 10-12 egyedet számláló csízcsapat a talajetetőn csipegetett, sorra váltották egymást a függő etetőkön a szén, a barát, a kék cinegék, betértek a folyton párban járó csuszkák, a tálcás etető urai a zöldikék, a folyton civakodó nagy fakopáncsok és a szajkók, a katonás léptekkel a fán felfelé araszoló hegyi fakusz, és a magányosan járó közép fakopáncs. Jelen voltak még a csinos fekete tollruhás fekete rigók, az elválaszthatatlan gerle pár, egy szem magában hosszú idő óta újra meglátogatott a meggyvágó, és itt volt kertem egyik legkülönlegesebb, és legritkább vendége a hamvas küllő is, a diófa ágai között pedig őszapó csapat motozott, de ők nem vegyültek be a madársereg közé. Egész álló nap nagy volt a sürgés-forgás, mintha érezték volna, hogy az estével beköszöntő sötétség elhozza, az idei tél leghidegebb éjszakáját. És így is lett hétfő reggelre, a hőmérő higanyszála -12 fokig süllyedt. A védett rejtekeikben pihenő tollasok pedig már alig várták, hogy megérkezzen a pirkadat, és vele együtt a világosság, hogy a fagyos éjszaka alatt elvesztett energiájukat pótolni tudják. Ahogy a reggeli fény a tájat a hatalmába kerített, úgy telt meg élettel ezen a reggelen is a kiskertem. 

 Kékcinege

 Csuszka

 Közép fakopáncs