Szeretem a tél megnyugtató csendjét, amikor odakint a
természetben, csak a fák ágainak halk suttogása hallható, ha éppen arra jár a
kósza szél. Hisz mindenki alszik, az erdők, mező virágai elbújva a föld
mélyében, magukra húzva az avar puha paplanját, a bokrok, melyeken apró rügyek
őrzik a tavasz reményét, a rovarok az öreg fák kérgének rejtekében, és a téli
alvó állatok, elhúzódva meleg kuckójukban, és talán mind-mind a tavaszról
álmodnak. A téli hónapok így telnek el, csendesen és nyugodtan.
A február is téli hónap, de mégis ilyenkor már van valami a
levegőben, mely a közelgő változás reményét hordozza magában. Ha a felhők mögül
felsejlik a nap, már érezteti növekvő erejét, egyre melegebb sugaraival fésüli
végig a tájat. A kellemes időben sorra veszik elő aprócska éneklő szerszámaikat
a madarak, és egymás szavába vágva fakadnak dalra.
Hangjuk ilyenkor még egészen lágy, és, mint a halkan
csörgedező kis patak folyik szét, hogy csilingelését mindenki meghallja. A
közelgő tavaszt csalják, egyre csak csalják gyöngyöző énekükkel a cinegék, hangosan
füttyögnek a csuszkák, boldogan csacsognak a csízek, egymással diskurálnak a
tengelicek, a harkályok pedig messzire hallatszó dobolással adják minden lakó
tudtára, hogy szívük szerelemre lobbant.
Tegnap délután egy új taggal bővült a madarak kórusa. Ez az
új tag pedig nem más volt, mint az egyedi strófákat hallató zöldike. Énekét a
madarászok zsírozásnak nevezik, elnyújtott, reszelős „dzöíí” strófáinak
köszönhetően. Ilyenkor februárban még igazán szegényes, és kevés taggal
büszkélkedik a kórus, hiszen az aranytorkú vándormadaraink még a déli országok végtelen
kék egén szárnyalnak. Majd, ha elérkezik az idő, és sorra visszatérnek hozzánk,
akkor lesznek igazán hangosak a természet ösvényei, akkor majd pirkadattól
alkonyatig csengő előadásukban gyönyörködhetünk.
Azonban addig is élvezzük ki a hazánkban telelő madarak
előadásait, mellyel a közelgő tavaszt hirdetik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése