2018. február 9., péntek

Miért lett a mókus neve Szotyi?


Szotyika


Szotyika





Már több bejegyzésem szólt a kis vörös bundás mókusról, aki a kertem tiszteletbeli lakója lett. Otthona a dús lomkoronájú fenyőfám, melynek örökzöld ágai ilyenkor télen is védelmezve fonják körbe gondosan elkészített puha fészkét. Ha olvastátok a róla szóló írásaimat, tudjátok, hogy a kis vörös kabátkás mókuslányt Szotyinak kereszteltem el. Ha már itt lakik velem, és nap-mint nap figyelemmel követhetem életét, akkor legyen egy kedves neve is, mely hűen tükrözi aprócska kis lényét. De miért is lett éppen Szotyi? A válaszom egészen egyszerű, mert imádja a napraforgómagot, és hosszú perceken keresztül, olyan elmélyülten tud szotyolázni, mely valóban mosolyra fakasztó.
Ilyet eddig még soha nem láttam, pedig több mókuska is betért, és a mai napig is betér hozzám, igaz itt lakni még egyik sem lakott. De egyikük sem foglalta el a madáretetőt, és látott neki a napraforgómag csemegézéséhez. Ők a diót szeretik, és a tepertőt. Azonban Szotyi más, mint a többi mókuska, több tekintetben is.
Ő korán kell, a pirkadat első jeleire kitörli álmát a szeméből, aprócska mancsaira pattan, és érkezik is elfogyasztani a reggelijét. Itt a kertben mindig talál finom falatokat, bármikor is törjön rá a kínzó éhség, kis raktárainak megtöltéséről minden áldott nap gondoskodok, hogy se ő, se a többi hozzám betérő vendég hiányt ne szenvedjen. Ő pedig ezt szépen megtanulta, és nagyon jól tudja, hogy hol, melyik csinos fában vannak a diók, melyik etetőben van a tepertő, és melyik tálka rejti nagy kedvencét a napraforgó magot. Sorra látogatja mindet, mindaddig, míg jól nem lakatta gyomrát.
Általában, most a hideg téli hónapokban kora reggel és délelőtt van talpon, délután, már visszahúzódva pihen meleg, kényelmes fészkében. Éjszaka pedig ő is az igazak álmát alussza, összegömbölyödve, puha meleg farkával betakarózva.
Annyi élményt és kedves pillanatot köszönhetek neki, melyek egész életemre szólnak, hisz ennyire közelről még nem figyelhettem meg a mókusok életét. Azt az életet, mely megannyi kedves szokásról szólnak, mosolyra, nevetésre fakasztó cselekedeteken, és ezek a percek teljesen bearanyozzák az életem. Figyelni, látni, hallani őt igazi, meg nem fizethető boldogság. Ilyenkor azt érzem, hogy nagyon szeret a természet, hogy egy ilyen kis kedves lénnyel áldott meg, és, hogy megadta nekem ezeket a gyönyörű, vele eltölthető pillanatokat.
Szeretném, ha Ti is átélnétek velem ezeket, a pillanatokat, ha Ti is megismernétek az életét, szokásait, kedves cselekedeteit, és részesei lennétek Szotyika a mókuska kalandjainak.   


 Szotyika



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése