2018. április 3., kedd

Megbújva az avarban






Tavasszal, amikor a melengető nap sugarai végigsimítják a tájat, ébredezni kezd a természet. A fagyos szél megbékél, lágyan fésüli végig az erdők, mezők ösvényeit. A kikelet első hírnökei félősen bújnak elő a puha avarból, mely egész télen át gondosan védelmezte, melengette őket. Ezeknek a korán virágba boruló növényeknek a földben szunnyadó hajtásai tápanyagban gazdagok, melyek lehetővé teszik, hogy már a tél végén színes virágszőnyeggé változtassák az erdők talaját. Ez az ő időszakuk, amikor a lombkorona ajtaja még nyitva áll, és akadálytalanul bejuthat rajta az éltető fény.
A salátaboglárka fényesen zöld, apró levelei már hosszú napokkal ezelőtt előbújtak az avarból. Olyan szépen fedve a talajt, mintha valaki gondos, féltő kezeivel helyezgette volna el őket. Pár nappal ezelőtt pedig megjelent az első virág, kedves arcával félősen kukucskálva elő. Egyedül volt magányosan, körülötte csak a levelek terültek el, melyek úgy takarta be őt, mint egy meleg dunna, amiből csak aprócska feje tudott kikandikálni. Látványa csodaszép volt, és sárga színével úgy ragyogott, mint a nap korongja odafenn a magas égen.