Vasárnap reggeli séta.

Szeretek korán kelni, szemmel és füllel követni az éjszakai álmából ébredező természetet. Ilyenkor teljesen más arcát mutatja a táj, minden csendes és nyugodt, és az illatok is teljesen mások, mint napközben. A nedves avar fanyar, de az én orromnak mégis olyan kellemes illata ilyenkor a legjobban érezhető. Amikor csak lehetőségem van rá, kora reggel útra kelek, hogy ébredezésem pillanatait a természetben töltsem el. Az elmúlt napokban is így tettem, a nap még az égbolt peremén ébredezett, amikor én már az erdő ösvényén szedtem a lábaimat. Szombat éjszaka a hirtelen jött eső, kövér cseppjeivel újra a talajt áztatta. A sok csapadéknak köszönhetően az erdő fái, az akácok kivételével, már mindannyian üde zöld lombruhába álldogálnak. De nem csak ők öltötték magukra tavaszi ünneplőjüket, a bokrok is levélbe borulva szűkítik egyre keskenyebbre, a pár hete még szabadon járható ösvényeket. Már meg kell gondolnom, hogy merre veszem az irányt, mert napról-napra rohamosan fogynak a télen, és kora tavasszal bejárt ösvényeim. A minket körülölelő erdőben nincsenek kijelölt, és emberek által kitaposott turista utak, itt az ösvények csak az erdő lakóinak mancsainak és patáinak a nyomait őrzik, amit én egyáltalán nem bánok. De ilyenkor már lombfakadás után nehezen vagy egyáltalán nem járhatóak a szokott kis útjaim. Hiába tapossák ki a vadak az ösvényt, én nem mindig férek el ott, ahol ők könnyedén tovahaladnak. Azért még így is marad lehetőségem bőven, és őszig arra járok, amerre a természet engedi, és azokat a szépségeket mutatom meg nektek, melyeket, ezeken az ösvényeken feltár előttem.

Az éjszakai eső, vasárnap reggelre nem tűnt el nyomtalanul, emlékét a fűszálakon álldogáló cseppek elevenen őrizték. Nem tudom megmagyarázni miért, de ezek a kis vízcseppek teljesen magukkal tudnak ragadni. Amikor pedig a nap sugarai megcsillannak rajtuk az maga a csoda, egy gyorsan múló aprócska csoda. Azonban, ha a füvek apró népét meg tudnám kérdezni, hogy ők szeretik-e, szinte biztosra veszem, hogy más véleményen lennének, mint én. Hiszen a pici testükön nehezedő víz, csak nekünk embereknek szép látvány, nekik viszont nem a legkellemesebb érzés lehet. Ilyenkor szerintem már alig várják, hogy a nap meleg sugarai felszárítsák a cseppeket, testüket pedig átmelengesse, hogy újra szárnyra tudjanak kapni. Sáska és szöcskelárvák, legyek, lepkék, cincérek és még sorolhatnám mennyi rovar várta ezen a reggelen is, hogy a nap őket, az ő apró testüket is végig simítsa melengető sugaraival. És így is lett, mert ezen a reggelen még egy kósza felhőpamacs sem állta az útját, akadály nélkül szórhatta a fényét a természet ösvényeire, melyben megannyi apró élet ébredezett éjszakai álmából.