Február elején járunk, de a madarak dalainak, és a hóvirág kipattanó fehér szirmainak hála, már mi is érezhetjük, hogy a tavasz visszavonhatatlanul közeleg. Az időjárás sem a telet idézi, inkább tavasziasnak mondanám, a ma reggeli gyenge mínusz ellenére is. Napközben a nap sugarai, félősen bújtak el a komor felhők mögé, de a tájat kellemes, langyos melegükkel simogatták. A madaraknak nem is kellett ennél több, rögvest dalra fakadtak. A széncinege, számomra megunhatatlan tavaszköszöntő énekének strófáit ismételgette, a csízek, a tengelicek szüntelen csak csacsogtak, és még kicsit félősen, de annál szebben dalra fakadt az erdei pinty is. Olyan jó már hallani ezeket, a szívemnek kedves élőadásokat, hiszen hónapokig hiányoztak a mindennapjaimból.
Ahogy lépkedünk ki a télből, úgy lesznek a nappalok egyre hosszabbak, mely már most is nagyon jól érezhető. Kora este a szürkület kezdte betakarni a tájat, amikor hazafelé tartottam, és meghallottam egy csodaszép éneket. Az égerfán dalolt egy kismadár, olyan gyöngyözően, hogy ezt elmesélni nem lehet, de szerintem már nektek is volt részetek benne, mert ez a madár nem más volt, mint az ég kékjében és a nap sárgájában pompázó kék cinege. Olyan elevenen, és áthatóan dalolt, hogy meg kellett állnom, és percekig csak hallgattam, kedves kis énekét. Idén ma hallottam először őt dalolni, de biztos vagyok benne, hogy nem utoljára. A fényképezőgépen most nem volt nálam, így nem tudtam megörökíteni énekét, de amint lehetőségem lesz rá, Veletek is megosztom, ezt a kedves kis dalocskát és előadóját.
Járjátok Ti is nyitott szemmel, és értő fülel utatokat, mert napról-napra, egyre több madár énekétől lesz hangos a természet ösvénye, ezzel is jelezve, hogy a télnek nemsokára vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése