Színesedő erdő.

Pettyegetett tüdőfű

Ma délután, kihasználva a kellemesen meleg télutót, nyakamba akasztottam a fényképezőgépemet, és útra keltem az erdőbe. Kirándulásomnak konkrét célja volt, mégpedig a bársonyos tüdőfű megfigyelése. A tavalyi esztendőben, ilyenkor február végén, már rózsaszín virágai díszítették a még kopár erdőt. Bizakodva indultam útnak, hogy szerencsével járok, és a hosszú téli hónapok után, amikor a barna, és a szürke színek uralták a tájat, mostanra egy kis színt lopnak ezek az aprócska virágok, az erdő avarja közé. Az elmúlt hetek gyakori esőzéseinek emlékét még a mai napig őrzi a talaj, melyben igencsak nehézkes volt a járás, és a csizmám olykor mélyen a sár fogságába süllyedt, de nehezen átérve ezen a szakaszon az erdőben, már a puha avarban szedhettem a lábam. Az erdő szebbnél szebb énekektől volt hangos, daloltak a szén, és a kékcinegék, boldogan füttyögtek a csuszkák, dobolt a nagy fakopáncs, és a távolból a feketerigó trillája is jól kivehető volt. Annyira belemerülve kémleltem az avart, hogy észre sem vettem, hogy egy fácánkakas van a közelemben, ő azonban figyelmesebb volt nálam, és gyorsan szedni kezdte a lábait, míg nem eltűnt a fák sűrűjében. Én pedig tovább folytattam az utamat, az avarból mindenfelé a salátaboglárka üde zöld levelei bujkáltak elő, de élénksárga virággal még egyik sem büszkélkedett. Ekkor megpillantottam a még ősszel lehullott falevelek közül kikandikáló bársonyos tüdőfű zöld leveleit, virág még őt sem díszítette, de a levelek között, már jól láthatóak voltak az aprócska bimbók, melyekből rózsaszínben, és lilában tündöklő virágok lesznek. És nem is kell nekik sok idő, ha ilyen kellemes marad a hőmérséklet, akkor pár nap és színes szirmait elkezdi bontogatni. Tovább folytattam utamat, továbbra is reménykedve, hogy majdcsak megpillantok egy kinyílott példányt is, de mindhiába, egyik tőt sem díszítette virág. Gondolva egyet átvágva a hatalmas vízmosáson, utamat az erdő déli oldalán folytattam, bízva benne, hogy mivel a nap sugarai ezt a részt jobban melengetik, itt talán szerencsével járok. És a természetnek hála így is lett, a letört ágak, és a vastag falevelek védelméből egy aprócska rózsaszín virágú, pettyegetett tüdőfű látta meg a napvilágot. Olyan csodásan mutatott a barna levelek között, és végre hosszú hónapok után újra megérkeztek a színek az erdőbe. Utamat tovább folytattam, gondolva, ha egyet sikerült találnom, lesz itt még több is, és voltak, szám szerint néggyel sikerült találkoznom, mellettük pedig megszámlálhatatlanul sokan, olyanok, akiket jelenleg, csak bimbók díszítettek. Az erdő fái között egyre kevesebb fény szűrődött be, így jobbnak láttam elindulni hazafelé, és ekkor ismét egy csodaszép virágot sikerült észrevennem, ami nem más volt, mint a bimbózó erdei kutyatej, mely a tavaszi erdők egyik kedves kis színfoltja.

Lépjetek Ti is rá a természet ösvényeire, hiszen napról, napra egy több a látni, és a hallani való, mert hamisítatlanul megkezdődött a természet újjászületése.

Bimbózó erdei kutyatej