Az őszi hónapok, a nyár melegében szép
nagyra nőtt zöldségek, és gyümölcsök betakarításáról szól. A nap sugarai
édesre érlelték az almát, a szőlőt, roskadoznak a fák a termésektől és a fagyok
előtt, mindenki, akinek kiskertje van, szorgosan gyűjtögeti össze, annak
gyümölcseit és zöldségeit, hogy télire a kis élelemraktárak megteljenek finom
falatokkal. Én már a veteményeskertem betakarításán túl vagyok, minden a helyén
várja a hideg időt. Egyedül még a diófa termése van a szabadban, de minden nap,
ahogy hullik a dió, úgy szedegetem össze a termését. Termés pedig a
természetnek hála van bőven és ezért a kertemet látogató mókusoknak és
madaraknak diócsemegében bővelkedő telük lesz.
A diókat, melyek lehullnak, ládákba
gyűjtöm össze, mely remek eledel lesz télen és tavasszal az éhes gyomrú
mókusoknak és madaraknak.
Azonban nem csak én gyűjtögetek
lelkesen, hanem a mókusok is bőszen raktároznak és falatoznak a termésből.
Gyakran megfigyelem, hogy a még a fán lévő diót éles kis fogacskáival feltörik
és kieszegetik a húsát, a héjat pedig ledobják a talajra. Ezt addig ismétlik,
amíg jól nem laknak, majd egy szép szem dióval a szájukban útnak indulnak a fák
ágain ugrálva, mígnem el nem tűnnek az erdőben. Hetek óta szemmel követem őket,
és egyre gyakrabban a láthatóak a talajon, amint a diócsemegéjüket rejtegetik,
hol a fűbe, hol a virágaim közé vagy éppen a mohás fagyűjteményem rejtekébe.
Ebben az őszi időszakban rengeteg dió és mogyoró lapul meg az ilyen mókus által
kialakított raktárakban, melyeket felkeresnek, ha eljön a téli ínséges időszak.
Azonban sok ilyen kis raktár, feledésbe merül, vagy éppen nem ők, hanem a szajkók
találnak rá. Amelyik diót pedig senki nem fedezi fel, az szép lassan az évek
folyamán fává cseperedik. Az én kertemben és a közeli tisztáson is vannak ilyen
kis diófák, melyeket évekkel ezelőtt egy mókus rejtegethetett el és mivel rá
nem talált, kihajtott és évről évre egyre nagyobbra nőt.
A mókusokon és a szajkókon kívül a nagy
fakopáncs is nagyon kedveli a dió húsát. A fa alatt lehullott üresen tátongó
dióhéjak elárulják, hogy ki lakmározott belőlük. Sok olyan héjjal találkozom,
melyek ketté vannak választva és üres a belsejük, ezeket a szajkó ette meg. A
szajkó lábai közé szorítja a termést és erős csőrével addig üti, míg ketté nem
válik az összetételnél. Amikor kettéválasztotta, egyik felét csőrével gondosan
maga mellé helyezi, a másik felének a húsát pedig csőre segítségével
kicsipogatja, miközben a dióhéját erősen fogja a lábával.
Vannak olyan üres héjak, melyeken csak
egy rés van ütve, ezeket a nagy fakopáncs fogyasztotta el. A termést csőrével
egy arra alkalmas résbe helyez bele, vagy faágak találkozásához, ahol stabilan
áll és erős csőrével addig ütögeti, míg lyukat nem váj bele. Amikor
átlyukasztotta a héjat, hosszú, hegyes csőrével ki bírja szedegetni a finom
húsát.
Azonban rajtuk kívül szinte az összes a
kertünket látható madár kedveli a diócsemegét, de nekik a mi segítségünkre van
szükségük, hogy el is tudják fogyasztani. Vagy teljesen megpucoljuk, vagy pedig
kettéütjük a héjat, hogy a húsához férjenek és ki bírják csipegetni.
Ahogy egyre hidegebbre fordul az időjárás, Ti is kezdjétek meg a madarak etetését és meglássátok a sok finom falatért cserébe, mennyi boldog pillanatot és megfigyelési élményt kaptok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése