Nagy fakopáncs
Csuszka
Az első bejegyzésem arról fog szólni, hogy hosszú évekkel
ezelőtt, hogyan tettem meg az első lépeseket, és, hogy hogyan csalogattam
kiskertembe a madarakat.
Családunkban a madarak életének a segítése, több évtizedre
nyúlik vissza. Szerencsésnek érzem magam, mert születésem óta családi házban
élhettem, és élhetem a mai napig is az életemet, egészen közel a természethez.
Emlékeimben elevenen élnek gyermekkorom kedves pillanatai, amikor a
nagyszüleimnél kedvenc téli elfoglaltságom a madarak megfigyelése volt. Drága
nagypapám saját maga készítette el dolgos kezével a madarak kis éttermét, és a
kert fáin álldogáló odúkat. A madarak iránt érzett szeretete egész életét
végigkísérte, éppen úgy, mint a nagymamámét is. Sokat tanultam tőlük, sok mesét
és kedves történetet osztottak meg velem, melyeket mélyen elzárva őrzök mind a
napig a szívemben. De nem csak a nagyszüleim, hanem a szüleim is mindig a
természet szeretetére, és tiszteletére tanítottak, és náluk is igazi kis
madárparadicsom várja évről évre a kis tollasokat. Így amikor én is saját
utamra léptem el sem tudtam volna képzelni napjaimat a madarak nélkül. Hiszen számomra
az, az igazi boldogság, amikor a tavaszi reggeleken az ő kedves énekükre
ébredezhetek, amikor szemmel követhetem az új nemzedék cseperedését, vagy
amikor a csendes téli napok élettel töltik meg a kertemet. Azonban, hogy ezeket,
a pillanatokat át tudjam élni, tudatosan is odafigyeltem a kertem
kialakítására.
Emlékszem, amikor egy szép őszi napon az édesapám által
elkészített első etetőmet kihelyeztem a kertembe. Olyan izgatottan vártam az
első vendégemet, mint a gyerekek, amikor a Jézuska ajándékát várják. Elevenen
él emlékezetemben a pillanat, amikor a kék cinege a vérszilva fára reppent,
nézett jobbra, nézett balra, miközben kedvesen csipogott, majd szárnyra kapva
az etetőmbe repült. Csőrével kiemelte az első szem napraforgómagot, és már
vitte is tova. Hosszú perceken keresztül figyeltem, de nem jött más madár, csak
a kék cinege térült fordult a finom csemegével. Másnap újra az ablakba állva
figyeltem az etetőt, és lássatok csodát, sorra követték egymást a kék, és a
széncinegék, majd megjelent az első csuszka is. Innentől kezdve aztán nem volt
megállás, a kis étteremnek hamar híre ment, és sorra érkeztek az éhes csőrű
vendégek. Barátcinegék, csízek, erdei pintyek, szajkók, nagy és közép
fakopáncsok. Mire beköszöntött a hideg, és nagy hóval tarkított tél olyan nagy
volt az etetőm forgalma, hogy még egy tálcás etetőt is kihelyeztem, hogy aki
hozzám betér, csak jóllakottan távozhasson. Az hosszú évek alatt sok minden
megváltozott, elköltöztük az erdő ölelésébe, még közelebb a természethez, az
apró kertem sokkal-sokkal nagyobb lett, ahol a még több etető várja az éhes
vendégeket, és odúk, melyek a fészkelésüket segítik. Az elmúlt években még
fontosabb lett számomra a természet, az a hely ahol igazán jól érzem magam, és
a lakói, akiket annyira szeretek, hogy szavakba sem tudnám foglalni. Igyekszem
minden cselekedetemmel segíteni és védelmezni őket, és minden tőlem telhetőt
megadni nekik.
Az imént leírt soraimban az én első lépéseimet osztottam meg
Veletek, mely lépéseket egyre-egyre több követett és követ mind a mai napig,
mert ötletekben kifogyhatatlan vagyok, ha a természetről van szó.
Kékcinege
Balkáni gerlék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése