Lassan június közepén járunk, amikor a természet szerteágazó
ösvényei cingár csivitelésektől hangosak. A fák sűrű lombsátrai között, a
bokrok védelmében vagy éppen a talajon, frissen fészküket hagyott tollasok
szívet szorítóan könyörögnek szüleiknek. Éhes csőrük étvágyát jóllakatni igen
nehéz feladat, de szüleik mindent megtesznek, ami csak tőlük telhető. Miután
biztonságot adó otthonukat elhagyják, a szülők tovább etetik, gondozzák a
fiatal, gyakran még röpképtelen ifjoncokat. Ez az utógondozás addig tart, amíg
a fiókák el nem érik a teljes önállóságukat, ez az időszak fajonként változó,
egyeseknél napokig, de olyanok is akadnak, akinél hetekig, sőt hónapokig is
eltarthat.
Ilyenkor, a nyár első hónapjában, ha nyitott füllel és
szemmel haladunk utunkon, saját magunk is megláthatjuk a fiatalkori tollruhát
viselő ifjoncokat, és hallhatjuk esedező csicsergésüket. Az elmúlt napokban
erdei sétáim alkalmával egyre többször hallottam a fák sudarából, a bokrok
sűrűjéből kiszűrődő vékonyka hangocskákat. Ezek a hangok fajra jellemzőek,
másként csipegnek a cinegék, másként a csuszkák, és megint másként a meggyvágók
fészek hagyott fiókái. Mint ahogy a felnőttek éneke, hívóhangja vagy éppen
riasztása is más és más, így a fiatalok hangjai között is, ha figyelmesen
hallgatjuk őket, különbséget tudunk tenni. Ha ezeket, a hangokat ismerjük, és
meg tudjuk egymástól különböztetni, akkor könnyen be tudjuk azonosítani, hogy a
levelek óvó védelmében mely kis tollasok csacsognak.
Legutóbbi sétám alkalmával jól kivehetően hallani lehetett a
csuszkák, a széncinegék, a barátcinegék, a seregélyek, a nagy fakopáncsok és a
meggyvágók szüleiket hívó, csivitelését. A fák levelekkel sűrűn betakart ágai
között igen nehéz feladat megpillantani őket, ha szerencsénk van, legfeljebb
testüknek apró részleteit láthatjuk meg. A természetnek hála nekem szerencsém
volt, mert az egyik akácfa üde zöld levelei között sikerült megpillantanom a
kedves kis arcú meggyvágókat. Hárman voltak, három fióka, akiknek csőrük egy
pillanatra sem állt be, csak csacsogtak és csacsogtak, hogy szüleik jól hallják
esedező könyörgésüket. Percekig álltam a fa alatt és figyeltem őket, mely idő
alatt izgatottan toporogtak, ugráltak és repkedtek egyik ágról a másikra,
miközben egy kósza pillanatra sem maradtak csendben. Türelmetlenül várták a
szülőket, akik kisvártatva meg is érkeztek, és a fa, levelekkel sűrűn benőtt
ágai közé szálltak. A három fiókának ne is kellett ennél több, rögvest
odarepültek, de sajnos akkor már takarásban voltak, az akácfa levelei
eltakarták őket a szemeim elől.
A meggyvágók egy évben egyszer költenek, és ilyenkor
júniusban hagyják el a fiókáik a fészkeiket. A kirepült utódaikat a szülők
tovább gondozzák és táplálják egészen addig, amíg azok teljesen nem
önállósodnak. Mivel nincsen második költésük így a családi kapcsolatuk jóval
tovább tart, mint azoknál a fajoknál, akik az első fészekalj felnevelése után
újabb költésbe kezdenek. A meggyvágó családok egészen októberig együtt
maradhatnak, és a szülők a fiókákkal közösen járják a természet szerteágazó
ösvényeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése