Ezerhangú erdő

Bársonyos tüdőfű

Közönséges nünüke

Kellemes, rég nem érzett meleg fogadott az erdő fái között, amikor a sétámra indultam. Talán ezen a vasárnapon volt az idei esztendő első, igazán tavaszias napja, mely megannyi madár torkát nyitotta meg a boldog dalolásra. A fák csupasz karjai között hazatért énekes rigók, éjfekete tollruhás fekete rigók, kedves vékony hangon strófázó cinegék, önfeledten füttyögő csuszkák, boldogan csacsogó csízek, különös hangokat hallató szajkók, teli torokból éneklő vörösbegyek, reszelős hangon zsírozó zöldikék, trillázó citromsármányok és mindenkit túl nótázó erdei pintyek kiáltották boldogságukat világgá. A messziből zöld küllő önfeledt kacagása kúszott felém, melyre újra és újra válasz érkezett, a sudarak felett pedig holló pár körözött, miközben egymás szavába vágva hallatták mély „korr-korr” hangjukat. Az erdő ezen a reggelen ezer hangtól volt hangos, melyet hosszú-hosszú hónapok óta nem hallhattam.
A fák apró, üde zöld leveleket viselő karokkal nyújtózkodtak a kéklő ég felé, de ennek ellenére az uralkodó szín még mindig a barna volt. Az vastag avar védelméből egyre több zöldellő fűszál tör magának utat, a bodzabokrok ágvégein megjelentek a levelek, melyek mindegyike az áprilisi tavaszt hirdeti. Ahogy utamon haladtam itt is, ott is aprócska kék színekkel csalták a tekintetemet a bársonyos és pettyegetett tüdőfüvek, akik az elmúlt napok alatt sokkal többen lettek, sorra ébredezve hosszú álmuk után.

Az erdő széléhez érve, az avar rejtekéből sötétkék bogár tűnt elő, hosszú lábait serényen szedte, a száraz levelek között, mintha nagyon sietett volna valahova. A nap fénye könnyedén csillogott kék kitinpáncélján, és méretes testét nem volt nehéz észrevenni. A tavasz ezen időszaka különösen kedvez a közönséges nünükék megfigyeléséhez, mely nem nehéz feladat. Semmi mást nem kell tennünk, csak követni őket a tekintetünkkel. Nem kell attól tartanunk, hogy hirtelen szárnyra kapnak és tovarepülnek, hisz szárnyaik csökevényesek, melyeket repülésre nem tudnak használni. Így szárnyalás helyett marad a járás, mely igazán jól megy nekik, nagyon ügyesen átvágják magukat a talajt takaró növényzeten és a száraz levelek között. De van is mért igyekezniük, mert a tavasz eleje a párzási időszakuk, mely után a hímek elpusztulnak, a nőstények pedig lyukat ásva a puha talajba elkészíti bölcsőjüket, melybe lerakhatják petéiket.

Az igyekvő nünükén kívül nagy csoportokba verődött verőköltő bodobácsokkal, élénk, zöldes sárga színben pompázó citromlepkével, szárnyait széttárva napfürdőző c betűs lepkével is sikerült találkoznom. Hosszú hónapok után pedig újra hallottam a szorgos méhek, és a mély hangú poszméhek kedves zümmögését, miközben egymással vetélkedve lökdösődtek a sárga virágú martilapuk szirmai körül. A tisztáson, apró sárga virágokkal büszkélkedő martilapu fejecskéi bújtak elő a száraz fű védelméből, akik olyanok voltak, olyan szikrázóan szépek, mintha a nap korongja hullott volna a talajra. Ők a tisztás legelső virága, melyek ilyenkor kora tavasszal szökkennek szárba, és bontogatják ki szirmait. A korán ébredő méhek, dongók pedig nagyon kedvelik, és szívesen látogatják élénk, figyelmüket könnyedén felhívó virágaikat.

Ahogy napról-napra egyre jobban kiteljesedik a tavasz, sorra ébrednek fel álmukból a növények, hogy színeikkel újra élénk élettel töltsék meg a természet ösvényeit.    

 Martilapu

      Márciusi madárkoncert