A
természetnek hála, immár harmadik éve figyelemmel tudom követni egy Tövisszúró
gébics pár udvarlási, költési és fióka nevelési időszakát.
Május
második hetében sikerült idén először megpillantanom a kúpos csőréről és fekete
szemsávjáról könnyen felismerhető hímet. Ezekben a napokban foglalta el
megszokott revírjét, melyet változatos, gyakran más fajokat utánzó énekével, a
többi madár tudtára is adta. A Tövisszúró gébicsek hűek költési helyükhöz és
párjukhoz egyaránt. Rendszerint ugyanazon a bozótos területen készítik el
fészküket, mint az előző években. Főként a kökény és a vadrózsa bokor sűrű,
tüskés védelmében. A hím madarat egy jó hét múlva már a tojó oldalán sikerült
megfigyelnem, amint odaadó énekével próbálta elkápráztatni párját. Mint több
fajnak is, a gébicsnek is udvarlási szokása, hogy finom falatokkal kedveskedjen
választottjának, aki sűrű szárnyrezegtetések közepette veszi el párjától a
finom rovarcsemegét. Amikor megpillantottam ezt a mozzanatukat hirtelen azt
hittem, hogy fiókáját eteti a hím, mert a tojó ezen szokása megszólalásig hasonlít fiatal madarak viselkedéséhez. Azonban május
végén ez még lehetetlen, mert a tojó június első hetében kezdi el melengetni
4-6 tojásból álló fészkét. A fészekhez főként a hím hordja a mohákat, apró
ágakat, fűszálakat és gyökereket, mely anyagokat a tojó rendezgeti el aprólékos
precizitással. Az elkészült fészket gyanúm szerint a csipkebokor sűrűjébe
rejtették el a gondos madárszülők, melyet a fiókák folyton kunyeráló csipogása
és a hím fészekvédelme árulta el. Amikor a vadrózsa felé vettem az irányt az
apamadár hangos csipogással próbált elcsalni onnan védve a fészekalját, melyben
a fiókák lapulnak ilyenkor síri csendben. Egészen aprócskák még, de azt már
nagyon jól tudják és ösztönösen felismerik, ha szüleik veszélyt jelző hangjukon
szólalnak meg, ők ilyenkor nem könyörögnek élelem után, hanem csendben, a
védelmező fészkükbe húzódva várják a veszély elmúlását. Én gyorsan el is
távolodtam a fészkük környékéről, hogy ne varjam a kis család életét.
Július közepére a fiatal madarak szépen sorban elhagyták a biztonságot adó fészküket, de az első napokban csak a környező ágakig merészkedtek és folytonos csipogással a szüleiket hívták a finom falatok reményében. Ahogy teltek a napok úgy lettek egyre bátrabbak, erősebbek és fészküktől egyre-egyre messzebb merészkedtek. Pár nap múlva már a bodzabokor ágai között voltak láthatóak és ez volt az a nap, amikor először szemügyre tudtam venni őket. Négy testvért figyeltem meg ugyan úgy ,mint a tavalyi esztendőben. A gondos szülők folyamatosan hordták nekik az élelmet, hogy mire eljön az augusztus az őszi vonulásuk ideje erős madarakká cseperedjenek. És így is lett, ahogy teltek a napok úgy lettek egyre nagyobbak, erősebbek és magabiztosabbak, olyannyira, hogy július végére már teljesen önállóan vadásztak zsákmányaik után, azonban még ilyenkor is hallható volt jellegzetes hangjuk, melyek szüleiknek jeleztek hollétükről.
Ma augusztus 16-át írunk és már negyedik napja nem hallom sem a fiatalok, sem pedig a szüleik hangját és nem is látom őket. Ilyenkor augusztus második felében szokták megkezdeni az ősz i vonulásukat a meleg Afrika irányába, ahol a téli időszakot fogják tölteni.
Ez a
vándorlás nagyon sok veszélyt rejt magában és én minden tavasszal bizakodva várom,
hogy a megfigyelt madaraim épségben vissza tudjanak térni, ide a
költőterületükre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése