A tövisszúró gébics család élete.

A természetnek hála, immár harmadik éve figyelemmel  tudom követni egy Tövisszúró gébics pár udvarlási, költési és fióka nevelési időszakát.

Május második hetében sikerült idén először megpillantanom a kúpos csőréről és fekete szemsávjáról könnyen felismerhető hímet. Ezekben a napokban foglalta el megszokott revírjét, melyet változatos, gyakran más fajokat utánzó énekével, a többi madár tudtára is adta. A Tövisszúró gébicsek hűek költési helyükhöz és párjukhoz egyaránt. Rendszerint ugyanazon a bozótos területen készítik el fészküket, mint az előző években. Főként a kökény és a vadrózsa bokor sűrű, tüskés védelmében. A hím madarat egy jó hét múlva már a tojó oldalán sikerült megfigyelnem, amint odaadó énekével próbálta elkápráztatni párját. Mint több fajnak is, a gébicsnek is udvarlási szokása, hogy finom falatokkal kedveskedjen választottjának, aki sűrű szárnyrezegtetések közepette veszi el párjától a finom rovarcsemegét. Amikor megpillantottam ezt a mozzanatukat hirtelen azt hittem, hogy fiókáját eteti a hím, mert a tojó ezen szokása megszólalásig hasonlít  fiatal madarak viselkedéséhez. Azonban május végén ez még lehetetlen, mert a tojó június első hetében kezdi el melengetni 4-6 tojásból álló fészkét. A fészekhez főként a hím hordja a mohákat, apró ágakat, fűszálakat és gyökereket, mely anyagokat a tojó rendezgeti el aprólékos precizitással. Az elkészült fészket gyanúm szerint a csipkebokor sűrűjébe rejtették el a gondos madárszülők, melyet a fiókák folyton kunyeráló csipogása és a hím fészekvédelme árulta el. Amikor a vadrózsa felé vettem az irányt az apamadár hangos csipogással próbált elcsalni onnan védve a fészekalját, melyben a fiókák lapulnak ilyenkor síri csendben. Egészen aprócskák még, de azt már nagyon jól tudják és ösztönösen felismerik, ha szüleik veszélyt jelző hangjukon szólalnak meg, ők ilyenkor nem könyörögnek élelem után, hanem csendben, a védelmező fészkükbe húzódva várják a veszély elmúlását. Én gyorsan el is távolodtam a fészkük környékéről, hogy ne varjam a kis család életét.

Július közepére a fiatal madarak szépen sorban elhagyták a biztonságot adó fészküket, de az első napokban csak a környező ágakig merészkedtek és folytonos csipogással a szüleiket hívták a finom falatok reményében. Ahogy teltek a napok úgy lettek egyre bátrabbak, erősebbek és fészküktől egyre-egyre messzebb merészkedtek. Pár nap múlva már a bodzabokor ágai között voltak láthatóak és ez volt az a nap, amikor először szemügyre tudtam venni őket. Négy testvért figyeltem meg ugyan úgy ,mint a tavalyi esztendőben. A gondos szülők folyamatosan hordták nekik az élelmet, hogy mire eljön az augusztus az őszi vonulásuk ideje erős madarakká cseperedjenek. És így is lett, ahogy teltek a napok úgy lettek egyre nagyobbak, erősebbek és magabiztosabbak, olyannyira, hogy július végére már teljesen önállóan vadásztak zsákmányaik után, azonban még ilyenkor is hallható volt jellegzetes hangjuk, melyek szüleiknek jeleztek hollétükről.

 Ma augusztus 16-át írunk és már negyedik napja nem hallom sem a fiatalok, sem pedig a szüleik hangját és nem is látom őket. Ilyenkor augusztus második felében szokták megkezdeni az ősz i vonulásukat a meleg Afrika irányába, ahol a téli időszakot fogják tölteni.

Ez a vándorlás nagyon sok veszélyt rejt magában és én minden tavasszal bizakodva várom, hogy a megfigyelt madaraim épségben vissza tudjanak térni, ide a költőterületükre.