Kirándulás a nagykeresztúri tónál.

 Gyurgyalag

Szürke gém

Három napon át eső áztatta a tájat, melyet a kiskertem növényei örömmel vettek, hisz fontos az eső, hogy szép nagyra nőjenek. Azonban, ahogy a híradást néztem, az ország több pontján sokkal több csapadék hullott alá, mint amit a föld magába tudott fogadni, így a búzatáblák néhány helyen húsz centis vízben álltak, pedig már megkezdődött az aratási időszak. A hétre és a jövőhétre az előrejelzések szerint visszatér a meleg nyári idő és biztos vagyok benne, hogy a nap melengető sugarai és a szél ügyesen helyreállítja a csapadék okozta károkat.

Ebben kellemesen meleg időben jól esik kirándulásokat tenni, igaz, hogy nyár van és mikor legyen meleg, ha nem most, de én személy szerint sokkal jobban szeretem, ezt a kellemesen meleg időjárást, mint az izzasztó kánikulát. Egyre több bejegyzésem szól a Kis-Zagyva völgyéről, de ez az a hely, mely a legkedvesebb számomra, hiszen itt annyi élőlény lelt otthonra és olyan gyönyörű a táj, hogy szinte rabul ejt, így újra és újra visszavágyom, mert annyira jól érzem itt magam. 

Kora délután, amikor útnak indultam kellemes, szinte csak simogató szél lengedezett és a hőmérséklet kedvezőn 25 fok körül alakul. Ezt nevezem én pont jó időnek, olyan se nem hűvös, se nem meleg, számomra tökéletes. Ebben a tökéletes időben indultam neki a túrának, melyet a nagykeresztúri tónál kezdtem meg. A víztükör gyengén fodrozódott, mint a szépen horgolt csipke és az égboltot díszítő, kisebb-nagyobb felhőfoszlányok tükörképe rajzolódott ki rajta. Tavaly nyáron minden egyes látogatásomat a vadgerlék kedves kis búgása fogadta, de sajnos az idei esztendőben még egyszer sem hallottam őket. Talán máshol kerestek maguknak költőhelyet, bízom benne, hogy csak ennyi az oka a hallgatásuknak nem komolyabb dolog. A tavat, mint egy gyönyörű keret úgy szegélyezik a nádasfoltok, melyben a nádirigók cserregnek kissé rekedtes hangjukon, sokan kellemetlenek tartják éneküket, de nekem tetszik és fontos hozzátartozója a tó körüli sétáimnak. Most azonban csak egy rigó volt hallható, de ő is olyan mélabúsan dalolt, ha ezt még dalnak lehet nevezni, egy két cserregést hallatott, mellyel jelezte, hogy éppen hol tartózkodik, melyik nádszálon álldogál. A tó túlsó partja felől szürke gém "kah-ark" kiáltása és a gyurgyalagok kedves "prü-prü" hangjai voltak hallhatóak. Minél közelebb értem a homokfalhoz, a hangok egyre hangosabban szóltak. Azonban nagyon félős madarak és amint észrevették közeledésemet szárnyra kaptak és tovaszálltak. A fiókáik már kikeltek a tojásokból és éhes csőrökkel várják szüleiket, hogy finomabbnál finomabb falatokkal lakhassanak jól. Fent a magasban köröztek, de nem mertek leszállni a fészkekhez, annál ők sokkal óvatosabb madarak. De nem csak ők építették ide fészkeiket, fecskék és mezei verebek is itt nevelgetik utódaikat, ez utóbbiakon a félelem cseppnyi jele sem érződött, míg ott voltam ugyanúgy etették a kicsiket. A homokfal aljában egy rókakotorékot találtam, melynek lakója már nem volt, hiszen a kis apróságok már hetekkel ezelőtt elhagyták otthonukat és mostanra már önálló életet kezdtek. Azonban jövő tavaszra lehet ugyanitt fogja a rókamama világra hozni a kicsinyeit. Sokáig nem időztem, mert láttam, hogy a gyurgyalagok lepkékkel, szitakötőkkel tömött csőrökkel gyülekeznek a fejem felett és azt nem szerettem volna, ha miattam nem kapnak táplálékot a fészekben lapuló apróságok. Így hát visszaindultam hátrahagyva ezeket a trópusokat idéző színes madarakat. Nem is kellett nekik ennél több, egyre lejjebb ereszkedtek a homokfalban lévő odúkhoz és hozzáláttak a kicsik etetéséhez.  Visszafelé sétálva egyre több felhő kezdett tornyosulni az égbolton elzárva a melengető nap sugarait. A szél is elcsendesedett és csak a vadkacsák keltette kis fodrozódások voltak láthatóak a tó víztükrén. A távolból még jól láttam, amint a gyurgyalag párok egymást váltják a fészküknél és olykor igazi kis tumultus alakult ki a homokfal előtt, fecskék, gyurgyalagok, verebek érkeztek megpakolt csőrökkel. A tó túlsó partján egy megöregedett fa ágán szürke gém álldogált, zsákmányra vadászva, de amint észrevette közeledésemet, lustának tűnő szárnycsapásokkal a levegőbe emelkedett. A szürke gém igencsak félénk madár, legalábbis is itt felénk nem igazán kedveli az ember közelségét, amint észreveszi, hogy társasága akad, egyből szárnyra kap és amikor tisztes távolságra érzi magát ereszkedik újra a talajra. Kirándulásom méltó zárásaként egy másik szürke gém, talán az imént látott párja repül el éppen felettem.

Sétáljatok Ti is a természet ösvényeim és használjátok ki a kellemesen meleg nyári napokat.