Még nagyon lassan, de annál
biztosabban közeleg az ősz. Most azt gondoljátok, hogy megbuggyantam, hogy a
nyár közepén ilyeneket írok, pedig erről szó sincs. Csak annyi az egész, hogy
szemmel követem a természet változását, lakóinak az életét és viselkedését.
Május legvégén a bodzaborok szinte roskadoztak az illatos és nektárban dús
halványsárga virágoktól, melyeket mára már zöld, de egyes helyeken, ahol a nap
sugarai egész álló nap éri, ott az apró bogyók már feketés bordós színekben
pompáznak, ami nem jelent mást, minthogy érésnek indult a termés. Az a termés,
mely a madarak legfontosabb tápláléka az őszi időszakban. Feketerigók,
csilpcsalpfüzikék, barátposzáták egyik kedvenc csemegéje, mely fontos
tápanyaggal látja el szervezetüket és elegendő erőt tudnak belőle gyűjteni a
hosszú vándorútjukhoz. A kis tisztás körül is több ilyen édes termést kínáló
bodzabokor áll és jól láthatóan, a halványbordó szemek között már fényes fekete
bogyók várják az éhes csőrű madarakat. Azok pedig érkeznek is szépen sorban.
Elsőként egy fiatal feketerigó kezdett neki a lakmározásnak, hegyes csőrével
lecsípett egy termést, majd úgy ahogy volt, egészben lenyelte. Aztán jött a
következő, de az valamiért nem tetszett neki, gondolom, nem volt még elég érett,
így azt kiköpte a csőréből, majd egy újabb szemet vett le a roskadozó fürtből.
Percekig így válogatott, majd amikor jól lakott odébb szállt egy szebb időket is
megélt öreg, lassan elszáradó akácfa ágára és elkezdte fiatal tollait igazgatni,
amikor végzett a tisztálkodással szárnyra kapott és tovaszállt az erdő sűrűjébe.
A feketerigót egy másik követte, egy idősebb, éjfekete tollruhát viselő hím,
de sokáig nem időzött pár szem bodza elfogyasztása után, nagy veszekedés
közepette tovaszállt. Percekig szinte néma csend ülte meg az tisztást, csak a
szöcskék ciripelő muzsikája törte meg azt. Majd újabb vendég érkezett, ezúttal
egy rozsdabarna fejfedőt viselő barátposzáta tojó. Az ő párját szoktam hallani
a kiserdőben, amint bőszen védi revírjét csodálatos előadásával. Most csak a
tojó tette tiszteletét a bokornál, de biztosra veszem, hogy a hím is a közelben
lehetett valahol. Apró csőrével ő csak csipegette a termést, a fekete, érett
bogyókat kóstolgatta. Percekig lakomázott és még tovább is maradt volna, ha egy
sárga csőrű feketerigó meg nem zavarja. Amint a fekete tollú madár megérkezett,
talán, hogy elzavarja a poszátát, idegesen riasztani kezdett, mire a barátka
jobbnak látta, hogy továbbálljon és átadta a helyét, a nagyobb és jól láthatóan
mérgesebb madárnak. Így egy jó ideig a rigó lett a bokor ideglenes ura.
Ha Ti is figyelmesen járjátok
utatokat, biztosan észreveszitek, hogy ugyan még messze van az ősz, de a
természet már jelzi annak közeledtét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése