Kora délután indultam útnak, már nagyon vártam, hogy a
megszokott ösvényen szedjem a lábaimat, azon az ösvényen mely mind közül a
legkedvesebb a számomra. Az égbolt gyönyörű üde kék színben játszott, és mint
apró pamacsok, itt-ott fehér felhőfoszlányok díszlettek rajta. Kellemesen meleg
volt az idő, talán az idei esztendő legmelegebb napja volt. Az erdőben, a
tavaly ősszel aláhullott leveleket, mint egy gondos kéz úgy igazgatta a hol
gyengéden, hol pedig erősebben fújó szél. Ezen a délutánon a szél is meleget
hozott magával, és időről-időre lágyan simította végig az arcomat. Lábaim alatt
a száraz avar csörgött, melyen olyan kellemes volt a járás, mint a puha
szőnyegen. Fenn a magasban az öreg tölgyfa ágai között pedig valaki kacagott,
hangosan, hogy mindenki jól hallja, hogy neki milyen jó kedve is van. És miért
is ne lett volna boldog, a nap hét ágra sütött, a szél pedig a szerelem szelét
repítette, hogy minden madár szívébe eljusson. Jó volt újra hallani az egész
erdőt betöltő zöld küllő kacagását, mely sétáim fontos hozzátartozója. Ahogy
kifelé kapaszkodtam a hegyoldalra, alig vártam, hogy a
homokfal kellemesen meleg talaján megpihenhessek egy kicsit. A nap sugaraival
olyan kellemesen átmelengette a földet, hogy igazán jól esett elücsörögni
rajta, közben pedig az alant elterülő hatalmas erdőt figyelni, melyet a Karancs
hegy és a Salgói vár fog közre. Miközben a tájat figyeltem nem messze tőlem
egy csinos tollruhás széncinege szállt le a még csupaszon álló fák ágai közé.
Kényelmesen elhelyezkedett és rákezdett csengő énekére. Hosszú perceken
keresztül, még ott ücsörögtem, kedves hinta dalocskáját ismételgette. Nem sokkal
később társa is akadt, egy másik cinege is bekapcsolódott az előadásba, és hol
az egyik, hol a másik dalolta világgá énekét. Talán a közelben egy tojó is
volt, és ezek a szépen csilingelő strófák neki szóltak, hogy el tudják vele
rabolni a szívét. Olyan kényelmesen
elhelyezkedtem ott a puha homokban, ahol oly gyengéden melengettek a nap
sugarai, hogy nem esett jól elindulnom, pláne úgy, hogy a kis madárkórus egyre
csak bővült és bővült. A cinegék mellett felléptek még a csuszkák, a
tengelicek, a vörösbegy és egy kicsit messzebbről egy csinos éjfekete ruhás
rigó énekét is odarepítette a szél. Akár estig is elhallgattam volna őket, de
lassan indulnom kellett, hiszen a meredek hegyoldal még előttem állt. Ahogy a
fák ritkultak, úgy lett egyre vékonyabb az avarszőnyeg, melynek biztonságos
védelméből sorra bújtak elő a vékonyka, üde zöld fűszálak. A hegy másik oldalán
ereszkedtem vissza és lent a völgyben, az erdő első virágai bontogatták
szirmaikat. Zöldes, bordós színükkel különlegesen szép látványt nyújtottak az
erdei kutyatejek, a barna avarban. Nem messze tőlük egy fény felé törő
bársonyos tüdőfüvet is megpillantottam, de neki még idő kell, hogy teljes
pompájában tudjon ragyogni. Ha ilyen kellemesen enyhe marad továbbra is az
időjárás, akkor bő egy hét, és ő is elkezdi rózsaszín szirmait bontogatni. De
nem csak ők élnek erre felé, salátaboglárkák, piros árvacsalánok, tyúktaréjok és erdei galambvirágok is
itt találtak otthonra, de ők még az avar puha védelmében ébredeznek. És majd
egy szép tavaszi reggelen álmosan előbújnak, hogy többedmagukkal színes
virágszőnyeggel terítsék be az erdők talaját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése