Ma ismét a patakpart egyik kedves virágáról fog szólni a
történetem, mely nem más, mint a fehér, lila, és rózsaszín színekben pompázó
odvas keltike.
Ilyenkor tavasszal, az erdők ösvényeit, szebbnél-szebb
színekkel átszőtt szőnyeggel borítja be a természet, melyre csak ő képes,
emberi kéz utánozni nem tudja. Lábaink elé sárga, fehér, rózsaszín, lila,
színekkel és különféle mintákkal tarkított kárpitot terít, melyre vétek lenne
rálépni. Ezért az ilyen ösvényeken figyelve, óvatosan, és szó szerint lábujjhegyen
kell a lábainkat szedni, hogy kárt ne okozzunk senkiben sem.
A patakpart is ilyen csodás színekben és mintákban gazdag
szőnyeget kapott a természettől, mely a tavasz egyik legszebb ajándéka. Ez a
szőnyeg pedig nem csak színei, mintái miatt oly különleges, hanem van még egy utánozhatatlan
tulajdonsága, mely, ha a közelében vagyunk, az orrunkat gyengéden csiklandozza.
Ez pedig nem más, mint a finom, a virágok mámorító és magával ragadó édes
illata. Így bizony, ez a szőnyeg illatozik is, és nem is akárhogyan. Minden
egyes virágának megvan a maga jellegzetes aromája, melyek közül a
legintenzívebb az odvas keltikéjé, ami számomra rendkívül jellegzetes és
roppant jól érzékelhető. Így minden egyes, közöttük eltöltött percben nem csak
a szememnek, hanem az orromnak is kedveskednek. Természetesen ezt a
kedvességüket nem csak én élvezhetem, hanem a rovarvirág, számos döngicsélő
tagja is, akiket, mint a mágnes úgy vonzz a kellemes, messzire tovaosonó illat.
Amit megérzik a virágok édes aromáját, sorra teszik náluk tiszteletüket, hogy
összegyűjtsék édes nektárjukat. Ezeket, az illatokat a virágok úgymond
tudatosan árasztják magukból, melynek fő célja, hogy utat mutassanak a
rovaroknak, hogy könnyebben rájuk tudjanak lelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése