Ünnep van, a tavaszi feltámadás ünnepe, melyre a természet
minden lakója hivatalos. Mindenki a legapróbbaktól a leghatalmasabbakig, és
mindannyian a legszebb ünneplőjüket öltik magukra, hogy így tisztelegjenek a
csodás természet előtt.
Az erdő üde zöld leveleket viselő fái között fehér
virágokkal büszkélkedő vadkörtefák, kökénybokrok tűnnek ki, mintha ők lennének a menyasszonyok. A nap meleg fénye, lágy érintése sorra bontogatja hófehér
szirmaikat, hogy ők is teljes pompájukban tudjanak tündökölni eme dicső
ünnepen. Amikor pedig mindannyian felöltöztek, édes illatukat kezdik szórni,
melyet könnyedén felkap a pajkos szél, és viszi-viszi, repíti szárnyain, el a
messzibe, hogy hírt adjon róla, elérkezett a pillanat. A méhek zümmögő hada
összesúg, és már indulnak is, hogy andalító muzsikájukkal körbezsongják a fehér
sziromruhába öltözött fákat, bokrokat. Ők pedig hálájuk jeléül, mint apró édes cukorkákat
úgy szórják a pollenjeiket, minden zümmögő rovarnak, aki megtiszteli őket. Csupa
hang az erdő, újra teljes valójában zsong az élet, melyre még az is kitörli az
álmot a szeméből, aki ez idáig lusta volt felébredni. Mindenki talpon van,
mindenki készülődik, hisz mindenki részese akar lenni a világ legszebb
ünnepének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése