A cseresznyefa felfedezése

Amióta Veletek is megosztottam az örömhírt, miszerint Szotyika bemutatta nekem utódait, nem telik el úgy nap, hogy ne látnám a két kis apróságot. A két eleven mókuscsemete ezen idő alatt nevet is kapott, annak rendje és módja szerint. A barna bundás mókuska Barninak, míg a vörös kabátkát viselő Pirinek lett keresztelve. Meleg, puha szűrbundájuk teljesen más színezetű, de viselkedésük és egy pillanatra sem nyugvó kíváncsiságuk viszont teljesen egyforma. Amikor csak látom őket, folyton mozgásban vannak. Egyenlőre messzire nem merészkednek, de törzshelyüket, a cseresznyefát egészen a tövétől a leges legtetejéig, beleértve minden apró ágát, minden egyes levelét megvizsgálják. De nem csak levele vannak ezen a fán, hanem apró, piros színben tündöklő gyümölcsök is, melyek könnyedén hintáznak az ágakon, és finom csemegét jelentenek a nagyvilággal ismerkedő apróságoknak. Mancsaikkal sorra szedik le egyik szemet a másik után, és buzgón rágcsálni kezdik, hogy véget érni nem akaró éhségüket csillapítsák velük. Kell is az eleség, hisz anyjuk ugyan még eteti őket, hisz hamar megesik a szíve a két kis cseppen, akik a legfontosabbak a számára, de a fejlődésben lévő mókusoknak egyre több és több táplálék kell. Így nincs más választásuk, finom falatokat kell keresniük maguknak, és a természet kínálta táplálékokkal kell megismerkedniük. Mivel napjuk nagy részét vagy a hatalmas tölgyfán vagy a cseresznyefán élik, így itt tudnak kutatni egy kis betevő után.     

Szeretik a mókuskák a cseresznyefát. Szeretik pompás üde zöld leveleit, melyek védőn eltakarják aprócska testüket, szeretik az ágak illatát, melyet időről időre megszaglásznak, és szeretik az a sok barna kis utat, melyek mindenhova, a fa minden egyes szegletébe elvezeti őket. Azonban óvatosnak kell lenniük, mert ahogy ezek a kis ösvények vékonyodnak, úgy hintázik egyre jobban piciny testük alatt, és, ha túlságosan a szélére merészkednek hatalmas nagy mélység tárul kíváncsian csillogó szemeik elé. De a két kis elevenségnek ez sem jelent gondot, olykor hason kúszva nyújtóznak ki a legvékonyabb ágakon, mintha sejtenék, ha még kijjebb merészkednek, a vékonyka ág eltörhet alattuk, és akkor nagy esés lenne.

Virgoncságuk napról-napra csak egyre nő, mellyel láthatóan fejlődik ügyességük is. Az első napok bizonytalan szaladgálása már a múlt, mára már sokkal fürgébbek és sokkal biztosabban állnak aprócska mancsikon. Az ágról-ágra való ugrások is egyre jobban sikerülnek, egyre biztosabbak a dolgukban, melynek köszönhetően újabb és újabb felfedezéseket és kalandokat életnek át.