Nagy ökörszemlepke a seprencén
Erdei busalepke
Közönséges csüngőlepke
Nagy gyöngyházlepke
Őzbak
Tarka koronafürt
A természet ösvényei elevenen őrzik az elmúlt napokban,
hetekben aláhullott vízcseppek emlékét. Szinte nem telik el úgy egyetlen nap
sem, hogy kisebb nagyobb zivatar ne tenné tiszteletét a vidékünkön. Az erdei
utak mentén szép kövérre hízott pocsolyák kínálják magukat a szomjas és
tisztálkodni vágyó lakóknak, vendégeik pedig akadnak szép számmal.
Amikor utamra indultam kellemesen hűvös volt a reggel, a
fákról kövér vízcseppek hullottak alá, és a csendben tisztán hallani lehetett,
amikor földet értek. Halk koppanások követték egymást, a leveleken éjszakázott
esőcseppek szerény neszei. Csöndes volt az erdő, az elmúlt napokban a madarak
hatalmas kórusa szépen lassan feloszlott, és már csak egy-egy kósza strófa
osont el a fák törzsei között, mely előadást a vörösbegy hallatott. A fiókák
elhagyták fészkeiket, a hímeknek már nem kell védelmezniük családjaikat és
revírjeiket, így csengő éneküket már nem hallatják.
A tisztás széléhez értem, amikor a túloldalon egy szép
aganccsal megáldott fejecske kukucskált elő, a gyalogbodza rengetegből. Éjfekete
szemével felém pillantott, majd szépen lassan, komótosan szedni kezdte kecses
lábait, és eltűnt a sudárra nőtt növények között. Az őzbak volt az, akivel
gyakran sikerül találkoznom, hisz kedvenc pihenőhelye a tisztás szélén
álldogáló bokrokkal sűrűn benőtt rengeteg.
Miközben a szúrós tüskékkel felfegyverkezett csalánseregen
próbáltam meg áttörni, minden felől lepkék igazi kis hada reppent fel. A borús
időben a leveleken és a csalánok közé vegyült közönséges seprencéken pihengettek.
Nagy ökörszemlepkék, pókhálós lepkék, nagy gyöngyházlepkék, fehérpettyes
álcsüngőlepkék, busalepkék lejtettek könnyed táncot jöttömre, majd távozásom
után szépen visszatértek a levelek és a virágok szirmaira, hogy tovább
folytassák pihenőidejüket. A sok csapadék szép nagyra növesztette a rét
növénylakóit, olyan nagyra, hogy a vállamig érnek a seprencék, az orvosi
szappanfüvek, a parlagi madársóskák, a gyalogbodzák pedig a fejem fölé nyúlnak.
Ezeknek a szép sudárra nőtt virágoknak a tövében mezei tikszemek, sallangos
gólyaorrok, réti szegfűk, mezei varfüvek, bársonyos kakukkfüvek, közönséges cickafarkok és macskafarkú veronikák húzódnak meg. A rét minden szeglete telis-tele van virággal, melyek édes nektárral várják rovarvendégeiket.
Utamat újra a fák lombsátrának védelmében folytattam tovább.
A fák ágait betakaró levélrengeteg nem sok esélyt ad a fénynek, hogy a
beosonjon a talajig, így az egyébként is borús időben egészen sötétben szedtem
a lábaimat. A csendet egy kedves madár, nevét ismételgető dala törte meg.
„Csilp-csalp, csilp-csalp” ismételgette strófáit szünet nélkül a
csilpcsalpfüzike. Egyedül dalolt nem volt több fellépő a kórusban. Az ösvény
mentén nehézszagú gólyaorrok, tarka koronafürtök és erdei tisztesfüvek
bontogatták színes szirmaikat, és egyiknek másiknak az erdő sűrűjébe
bemerészkedő lepkevendége is akadt. A fehérpettyes álcsüngőlepkék szeretnek az
erdő árnyas védelmében időzni, sőt a fák védelmében talán többel találkoztam,
mint a tisztáson.
A csapadéknak hála, az erdő sűrűje nagyon sok gombát kínál
az éhes erdőlakóknak. Apró kalapjaik alól, hol itt, hol ott kukucskáltak elő.
Kedves kinézetükben nagyon szeretek gyönyörködni, mert igazi mesebeli
hangulatot tudnak teremteni maguk köré. A gombák világa nagyon nagy
szakértelmet kíván, melyben hibázni nem lehet, mert az életünk, az egészségünk
múlhat rajta. Gyűjteni én nem gyűjtöm őket, mert a legtöbbjüket nem ismerem,
így csak szemlélőjük vagyok.
Ahogy utamon haladtam, a nap első sugara félősen
előmerészkedett az égboltot takaró felhők mögül, és hangtalanul az erdő fái
közé osont. Fényével titokzatos mintákat rajzolt a talajra, mely minták úgy
keltek életre, ahogy a gyenge szél a leveleket hintáztatta. Lenyűgöző előadás
vette kezdetét, melyhez kényelembe kellett helyezkednem. Az ülőalkalmatosságot,
egy mohával vastagon és gondosan betakart kidőlt fatönk adta, melyen igazán
kényelmessé tette az ottlétemet. Az egyik sugarat követte a másik, és a
természet színpadán lélegzetet elállító fényjáték kerekedett, melynek
főszereplői a napsugarak, a szél és a fák levelei voltak. Az erdő csendjét a
falevelek halk nesze, csendes zizegése törte meg, ahogy a pajkos szél a
sudarakba osont, majd kisvártatva a bodzabokor ágai közül egy vörös mellényes
madárka kezdett rá gyöngyöző énekére, melyhez a távolból becsatlakozott a
csilpcsalpfüzike is, újra a nevét ismételgetve. Hosszú perceken át tartott az
előadás, majd a függöny legördült, ahogy a felhők újra eltakartak a nap fénylő
korongját, és az erdő sűrűjébe lopakodó sugarait. Véget ért a természet titokzatos
fényjátéka, én pedig felálltam a kényelmes fatönkről és lassan tovább indultam.
Közönséges seprencék
Bársonyos kakukkszegfű
Kis kalaposak
Sajnos a becsületes nevüket nem tudom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése