Téli fülőke
Júdásfülegomba
Osztrák csészegomba
Kellemesen enyhe idő fogadott, amikor az utamra indultam. Az
ég kékjét, csak egy-két fehér felhőpamacs díszítette, de ők is tisztes
távolságban maradtak a nap izzó korongjától, így tündöklésére nem jelentettek
veszélyt. Itt-ott, az északi részeken megbújva még kisebb jéggé fagyott kristályok őrizték a
tél emlékét, de a levegő enyhesége, az ő napjaikat is már megszámlálta.
Hamarosan minden kitartó apró jégkristály vízzé olvad, és beszivárogva a
talajba, hogy nedvességükkel láthassák el, a lassan ébredező növények szomjas
gyökereit.
A kellemes meleg, a nap simogató fénye egyre több tollasból
csalta elő a gyöngyöző strófákat, sőt mi több nem csak a csacsogó csőröket
nyitotta meg a jó idő, hanem a szíveket is. Az erdő felett egerészölyv pár
körözött. Csupasz karjaikkal az ég felé nyújtózó fák között tisztán látni
lehetett szerelmi táncukat, miközben oly jól ismert, jellegzetes „hié,hié”
kiáltásukkal diskuráltak egymás között. Hol magasabbra, hol egy kicsit
alacsonyabbra engedték testüket, olykor pedig annyira közel kerültek egymáshoz,
hogy testük szinte összeért. Kisvártatva az egyikük elindult a hegyoldal
irányába, és nem messze tőlem az egyik magas tölgy ágai közé telepedett. A
párja követte őt, közben pedig folyamatosan tartották egymás között a
kapcsolatot. Az egerész ölyvek tél vége felé és tavasszal, amikor az ő
szívükben is lángra lobban a szerelem, a ragadozó madarakhoz képest igen zajos
életet élnek. Ilyenkor figyelhetjük meg leggyakrabban messzire hangzó,
nyávogónak tűnő kiáltásaikat.
Nem messze tőlük szajkók riadt csoportja rikácsolt, egyik
másik pedig, rettegett ellenségük az ölyvek hangját utánozta. Azonban most nem
volt a szajkóknak mitől tartaniuk, hiszen a barna tollruhás ragadozók, csakis
egymással voltak elfoglalva.
Miközben komótosan ballagtam utamon, alaposan vizsgálgattam
a csenevész bodzabokrok csupasz ágait, nem e látok rajtuk pihenő gombákat.
Hiszen főként rajtuk élnek az erdő fülei, a júdásfüle gombák. Sajnos hiába
kerestem-kutattam őket, mindösszesen egy nagyobbat, nem sokkal mellette pedig
egy egészen aprócskát sikerült találnom. Pedig olyan különlegesen szép kis
teremtmények, melyek szerintem a megszólalásig hasonlítanak az emberi fülre. Az
egyik határozó könyvemben azt olvastam róluk, hogy ők akkor érzik jól magukat,
és akkor indulnak fejlődésnek, ha a talajban sok a nedvesség, mely nedvesség a
levegőbe is érezhetővé válik. Felénk ezen a télen elég sok és olykor igencsak
vastag hó hódunna vette birtokba az ösvényeket, mely az erdő nagy részén már
teljesen elolvadva a talaj nedvességtartalmát gazdagítva, ennek ellenére, egész
utam alatt csak ezzel a kettő kis szépséggel sikerült találkoznom. A tavalyi
bőséges szezon után, hiányuk oka örök titok marad.
Kárpótlásul azonban, az egyik tölgyfa törzse mellett, a
vastag avarból téli fülőkék barna kis csoportja tűnt elő. Szegényeket a
mögöttünk álló tél hosszú hetei már megviselték, öregesen, csüggedten
álldogáltak ráncosodó kalapkáik alatt, és egyikük-másikjuk tönkje is megrogyva,
megtörve feküdt a puha levelek között.
Sétám alatt még egy igazán szép, élénk narancssárga gombával
sikerült találkoznom, melynek becsületes neve osztrák tölcsérgomba. Felfedezése
nem nehéz feladat, hiszen a barna avar között, szinte mágnesként csalja
tekintetüket cinóbervörös, élénk színe. Életét a talajra lehullott korhadó
ágacskákon éli, és február végétől április végéig találkozhatunk velük. Csak
gyönyörködni érdemes bennük, hiszen tölcsérszerű kalapjuk nagyon érzékeny
minden érintésre, hamar megsérül, megtörik.
Utamon végig a széncinegék, a kék cinegék és a csuszkák kedves, tavaszt
köszöntő dalai kísértek, mely előadásokba újra és újra becsatlakoztak a nagy
fakopáncsok is messzire hallatszó dobolásukkal. Miközben a hangokat hallgattam,
és élveztem a nap sugarait, apró piros foltokon akadt meg a tekintetem. Lassan,
komótosan szedték apró lábaikat a verőköltő bodobácsok, miközben úgy
helyezkedtek, hogy a nap melege a legjobban átjárja csinos kis testüket. A
kellemes idő őket is előcsalta a földben lapuló téli szállásukból, ahol az
elmúlt hosszú hónapokat töltötték. A cirógató melegben már nem tudtak tovább
szundikálni ezek a napimádó rovarok, akiknek lételeme és életük fontos része a
nap melegében való pihengetés.
Már hazafelé vitt az utam, amikor a tisztást szegélyező fák egyik törzsén ovális alakú lyukra lettem figyelmes. A kezdetleges
otthont egy harkály kezdte el ácsolni, és valószínűleg fekete harkály, mivel
egyedül ő készít ovális bejáratú lakást magának és családjának. De ebben az
egészben az volt a legkülönlegesebb, hogy a kivájt rés, teljesen a fa törzsének
a legaljában helyezkedett el, egészen közel, pár centire a talajtól. Az avarban
és a földön a kiékelt fadarabok árulták el, hogy ez a munkafolyamat nem is
olyan régen, talán pár napja zajlott itt le. Hogy mi célja volt vele az egyedül
az ő kis titka, de egy azonban bizonyos, ide, ilyen védtelen helyre a fészkét
nem készítené el. Mindig történek meglepő estek, mindig minden sétám alkalmával
sikerül különleges dolgokat megfigyelnem a természetben, melyekből nem csak
tanulhatok, hanem újabb és újabb élményeket is szerezhetek.
Egerészölyvek udvarlása
Egerészölyv
Verőköltő bodobács
Odúkezdemény
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése