Csilingelő harangok

 Fürtös salamonpecsét 

  Fürtös salamonpecsét

 Pelyhes kenderkefű 

Kora délután volt, amikor sétámra indultam. Az égboltot szürke fellegek tartották uralmuk alatt, és csak itt-ott hagytak egy kósza kis rést, melyen elő tudtak kukucskálni a nap kíváncsi sugarai. Az elmúlt napokban többször is eső áztatta a természet ösvényeit, de mégis, amikor az erdő fái között szedtem a lábaimat, ebből szinte semmit sem lehetett látni és érezni. A talaj még mindig száraz volt, és a magán viselt mély ráncok nem tudtak kisimulni. A fák üde zöld levelei egyre jobban beárnyékolják az erdő ösvényeit, így nem csak a napfény, hanem az esőcseppek is nehezebben tudnak átjutni a lombkoronákon. A tisztáson azonban saras volt a föld, melyből mély lila ökörfarkkórók keltek új életre. Napközben ezek a virágok összepödörödött szirmokkal álldogálnak, hosszú nyúlánk szárukon, csak reggel és kora délelőtt láthatjuk őket nyitott szirmokkal.

Az éjszaka leple alatt titokzatos vendégei voltak a tisztásnak, és kisebb nagyobb lyukakat túrtak a puha fölbe. Csigákat, gilisztákat vagy egyéb finom falatok után kutathattak a vaddisznók, melyekkel korgó gyomruk éhségét tudták oltani. De nem csak a földkupacok árulkodtak róluk, hanem az illatuk is, mely jól kivehetően érezhető volt. Aki ismeri a természet lakóit, kiválóan megismeri a vadak által hátrahagyott szagokat, melyek áthatják a levegőt. Ahogy a tisztásról újra az erdőbe léptem, egy szép nagy termetű szarvastehenet zavartam fel, akaratlanul. A fák árnyékában pihent, majd érkezésemre patáira pattant, és pillanatok alatt menekülőre fogta. Az eső, melyre már hosszú hetek óta vártak a természet lakói ilyenkor áprilisban is aranyat ér. Jötte pedig újabb és újabb virágokat csalt elő az erdő vastag avarszőnyege alól. Fürtös salamonpecsétek harang alakú virágai hajladoztak, ahogy a szél időről időre végigsimította őket, pelyhes kenderkefüvek, bújtak meg szégyenlősen a zöldellő fűszálak között, hagymás fogasírek halványlila virágai törtek a magasba, hosszú kecses szárukon, fehér szirmokat viselő hagymaszagú kányazsomborok ontották kellemes hagyma illatukat. Az erdei út mentén pedig, ahol a nap sugarai akadálytalanul melengetik a talajt mezei zsályák, farkas kutyatejek, indás ínfüvek bontogatták szirmaikat.

Számomra mind közül a legszebb virág a fürtös salamonpecsét volt, nem mintha a többi nem lenne kedves a szívemnek, de az ő egyedi szépsége igazán különleges. A hosszú nyúlánk száron levelei két sorba rendeződtek, melyek, mint féltő anyai kezek ölelik körbe az aprócska, zöld szegélyt viselő, harang alakú virágokat. Ezek a kis harangok pedig, ha csend szál az erdőre, és a szél a fák törzsei közé oson, halkan, szinte alig hallhatóan csilingelni kezdenek.

Sétámat ezen a délutánon is a madarak kórusa kísérte, mely elengedhetetlen hozzátartozója a tavaszi napoknak. Kora hajnaltól talpon vannak, és egyik strófájukat küldik a másik után, mely dalok a szerelemtől áthatottan lengik be az erdők, mezők minden szegletét.    

 Hagymaszagú kányazsombor

 Hagymás fogasír

 Lila ökörfarkkóró