Napok óta szemmel követem Szotyi mama és aprócska
fiacskáinak a napjait, hiszen szinte egész álló nap a kertemben vendégeskednek.
A kis család négy tagból áll, Szotyika és három csemetéje. A
kicsik nagyon elevenek, és hárman összefogva, egyre több kalandra indulnak. Az
elmúlt napokban sok kedves élménnyel, mosolyra fakasztó pillanatokkal
ajándékozta meg.
Ma a testvéri szeretetükről, az összetartásukról fogok
mesélni Nektek. Amikor a keleti égbolton a nap korongja ébredezni kezd és
kertembe csöndesen beoson a pirkadat halovány fénye, a kis apróságok megkezdi a
napjukat. Ilyenkor anyjuk kíséretében érkeznek, és első dolguk, hogy betevőt
után nézzenek. A rejtekekben finom dió, napraforgómag várja őket, a szép terebélyesre
nőtt cseresznyefámon pedig gyümölcsök pihennek a levelek sokasága között. Igaz
még zölden, de azt a falánk mókusok egyáltalán nem bánják. Amikor eszegetnek is
jórészt együtt teszi a három testvér, nyugodtan, békésen. Éves után pedig
kezdődik a kert felfedezése, a gondtalan játék és az eleven virgoncság.
Kergetőznek, egymást ijesztgetik, olykor megállnak orrukat kedvesen
összedugják, anyjukhoz bújnak, kedvesen bundájába dörgölőznek, majd fürgén
szaladnak tova, mint akiknek sürgős, halaszthatatlan dolguk támadt. Így megy ez
szinte egész álló nap. Éves, ivás, játék, móka és néha egy kis szusznyi pihenő.
A kicsik fáradhatatlanok, nem úgy, mint mamájuk, aki minden alkalmat kihasznál
egy kis pihenőre. Rá is fér szegényre, hiszen a kicsik leszívták minden erejét.
Ilyenkor csak pihen a cseresznyefa ágai között, nagyokat pislog, fekete
szemecskéit le-le hunyja, de közben újra és újra kicsinyei felé pillanat, hogy
épp milyen csínyen törik apró buksijukat. Amikor a nap álmosan dörzsölni kezdi
a szemét és a nyugati égbolt peremén búcsúzik a tájtól a kis család elhúzódik
biztonságos rejtekébe. A tücskök ciripelő muzsikája, a vörösbegy sötétedésig
csengő dala hamar álomba ringatja őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése