Nagybajszú méh
Nagybajszú méh
Zöld levéldarázs
A természetnek annyi lakója van, hogy egy élet is kevés
lenne ahhoz, hogy mindenkivel meg tudjunk ismerkedni. Hiába járjuk hosszú évek
óta az ösvényeit, mindig, minden egyes kirándulásunk alkalmával tud nekünk újat
mutatni. Már számtalan bejegyzésem szólt a kis tisztásról, arról a helyről
ahová nem telik el úgy nap, hogy ki ne látogassak. Ismerem a virágait, a
körülölelő fáit, bokrait és a lakóit, akik az ő védelmében leltek otthonra.
Tudom, hogy mikor melyik virág kezdi el szirmait bontogatni, melyik rovar mikor
ébred fel téli álmából. De ismereteim ellenére is mindig tud újat mutatni, és
új találkozásokkal meglepni. Nagyon kedvelem a füvek népének az életét szemmel
követni. Ilyenkor lépésről lépésre, óvatosan haladok előre utamon, és figyelek,
nagyon figyelek. Hiszen ezek olyan aprócska kis élőlények, hogy csak így gondos
odafigyeléssel lehet őket észrevenni. Megközelíteni is csak így lehet őket
óvatosan, megfontoltan, mert nagyon ügyesen elugranak, elszaladnak a sűrű fű
védelmébe, vagy szárnyra kapva tovaszállnak a levegőben.
Az elmúlt napokban a borúé és a csapadéké volt a főszerep,
az időjárás valahogy nem akarja a szép napsütéses, és kellemesen meleg arcát
mutatni. Mostanság ritkaságnak számít az, amikor az égbolton a napsütésé a
főszerep. Ezen a délutánon is sötét felhők tornyosultak az égbolton, a nap
sugarai elől gondosan minden apró rést elzártak, így esélye sem volt arra, hogy
megmutassa szépségét. A kora délutáni időpont ellenére sötét volt, és hűvös,
elkelt a réteges öltözködés annak ellenére, hogy már május van. Amikor a
tisztásra értem egy-egy kósza esőcsepp súrolta az arcomat, de bíztam benne,
hogy sokkal többen nem lesznek. Felnéztem az égre, a komor felhők egymást
követve robogtak tova, a magasban fújt a szél, és ő terelgette őket szépen egy
irányba. Lent a talaj közelében a szélből szinte semmit nem lehetett érezni,
csak egy kis simítást, de azt is a gyengébb fajtából. A föld saras volt és
puha, ezt a vaddisznók ki is használták az éjszaka leple alatt, ottlétüket az
orrukkal feltúrt föld tanúsította. De nem csak az ő nyomukat őrizte a tisztás,
a fűszálak között őzek vagy szarvasok pihenhettek.
A borús, esőre álló időben a rovarok is nyugodtak, és
mélabúsak voltak. Még repkedni sem volt kedvük, csak álldogáltak a
fűszálakon, mintha valamire várnának. Szerintem a nap sugarai vártak, hogy
átmelengesse testüket. Ilyenkor a fények nem a legjobbak a fotózásra, de nem is ez
számít, hanem az élmények, és azokból ezen a borús délutánon is akadt bőséggel.
Több első találkozás élménye, olyan apró élőlényekkel, melyekkel eddig még nem
hozott össze találkozót a természet. Az első ilyen a Nagybajszú méh volt, aki
úgy, mint a többi rovar a fűszálak között pihengetett. Még soha nem láttam őt,
pedig milyen kis csinos, és hatalmas bajsza, melyről a nevét is kapta igazán
egyedi kinézetet kölcsönöz neki. A másik apróság a Zöld levéldarázs volt.
Akinek neve illik is a kinézetéhez, hiszen teste élénk, már-már rikító zöld
színben pompázik. Ő nem volt elpilledve, mint a méh. Fürgén szedte a lábait a
fűszálak között, és csak nagy nehezen sikerült róla fotót készítenem, miközben
egy-egy pillanatra megállt. A harmadik pedig a Fehérgyűrűs bogáncscincérrel
volt. Nagyon szeretem a cincéreket, hosszú csápjuk, testüknek egyedi mintázatai
igazán különlegessé varázsolják őket. A természetnek hála már több faját
sikerült megfigyelnem, de vele ez volt az első találkozásom. Természetesen
mellettük még nagyon sok rovarra akadtam, voltak aprócska sáska és
szöcskelárvák, ormányos bogarak, közönséges lágybogarak, skorpiólegyek,
éjszakai, nappali lepkék és még sorolhatnám. Egy-egy ilyen tisztás, rét vagy
mező rengeteg rovarnak ad otthont és menedéket, melyek között igazán különleges
szépségűek is fellelhetőek. Járjátok Ti is nyitott szemmel, odafigyelve
utatokat, mert a természet előtettek is számtalan csodát tár fel, olyanokat
melyeknek az emlékét egy életen át szívetekbe zárhatjátok.
Zöld levéldarázs
Fehérgyűrűs bogáncscincér
Fehérgyűrűs bogáncscincér
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése