Szeretek korán kelni, szemmel és füllel követni az éjszakai
álmából ébredező természetet. Ilyenkor teljesen más arcát mutatja a táj, minden
csendes és nyugodt, és az illatok is teljesen mások, mint napközben. A nedves
avar fanyar, de az én orromnak mégis olyan kellemes illata ilyenkor a legjobban
érezhető. Amikor csak lehetőségem van rá, kora reggel útra kelek, hogy
ébredezésem pillanatait a természetben töltsem el. Az elmúlt napokban is így
tettem, a nap még az égbolt peremén ébredezett, amikor én már az erdő ösvényén
szedtem a lábaimat. Szombat éjszaka a hirtelen jött eső, kövér cseppjeivel újra
a talajt áztatta. A sok csapadéknak köszönhetően az erdő fái, az akácok
kivételével, már mindannyian üde zöld lombruhába álldogálnak. De nem csak ők
öltötték magukra tavaszi ünneplőjüket, a bokrok is levélbe borulva szűkítik
egyre keskenyebbre, a pár hete még szabadon járható ösvényeket. Már
meg kell gondolnom, hogy merre veszem az irányt, mert napról-napra rohamosan
fogynak a télen, és kora tavasszal bejárt ösvényeim. A minket körülölelő erdőben
nincsenek kijelölt, és emberek által kitaposott turista utak, itt az ösvények
csak az erdő lakóinak mancsainak és patáinak a nyomait őrzik, amit én
egyáltalán nem bánok. De ilyenkor már lombfakadás után nehezen vagy egyáltalán
nem járhatóak a szokott kis útjaim. Hiába tapossák ki a vadak az ösvényt, én
nem mindig férek el ott, ahol ők könnyedén tovahaladnak. Azért még így is marad
lehetőségem bőven, és őszig arra járok, amerre a természet engedi, és azokat a
szépségeket mutatom meg nektek, melyeket, ezeken az ösvényeken feltár előttem.
Az éjszakai eső, vasárnap reggelre nem tűnt el nyomtalanul,
emlékét a fűszálakon álldogáló cseppek elevenen őrizték. Nem tudom
megmagyarázni miért, de ezek a kis vízcseppek teljesen magukkal tudnak ragadni.
Amikor pedig a nap sugarai megcsillannak rajtuk az maga a csoda, egy gyorsan
múló aprócska csoda. Azonban, ha a füvek apró népét meg tudnám kérdezni, hogy
ők szeretik-e, szinte biztosra veszem, hogy más véleményen lennének, mint én.
Hiszen a pici testükön nehezedő víz, csak nekünk embereknek szép látvány, nekik
viszont nem a legkellemesebb érzés lehet. Ilyenkor szerintem már alig várják,
hogy a nap meleg sugarai felszárítsák a cseppeket, testüket pedig átmelengesse,
hogy újra szárnyra tudjanak kapni. Sáska és szöcskelárvák, legyek, lepkék,
cincérek és még sorolhatnám mennyi rovar várta ezen a reggelen is, hogy a nap
őket, az ő apró testüket is végig simítsa melengető sugaraival. És így is lett,
mert ezen a reggelen még egy kósza felhőpamacs sem állta az útját, akadály
nélkül szórhatta a fényét a természet ösvényeire, melyben megannyi apró élet
ébredezett éjszakai álmából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése