Szotyika
Szotyika otthona
Kertemben három, szép sudárra nőtt fenyőfa éli a
mindennapjait, akik nagyon régi lakóim. Ezek a fák már nagyon sok élőlénynek
adtak, és adnak a mai napig is védelmező otthont. Sűrű tűlevéllel borított
ágaik, télen-nyáron, biztonságos búvóhelyet és fészkelő helyet kínálnak fel a
kertemet látogató élőlényeknek.
Már napokkal ezelőtt felfigyeltem rá, hogy egy új lakó építkezik a fenyő karjai között, de nem tudtam mire vélni, hogy a kész fészek mit keres a talajon. Átvizsgáltam, hogy kié lehet, a földre pottyant otthonnak a darabkái. Puha, száraz fűszálak, puha falevelek, kisebb-nagyobb fenyőágak, apró mohadarabkák alkották a megsérült otthont, mely otthon fontos hozzávalói, napról-napra fogyatkozni kezdtek, mintha valaki elhordta volna őket, talán oda ahonnan lepottyantak, vissza fel a fenyő ágai közé.
Hetekkel ezelőtt kertem fürge kis vendége, mindig az erdő felől érkezett kora reggelente, és amikor jóllakott, ugyanabba az irányba távozott. Az elmúlt napokban azonban nem az erdő felől jött, hanem az előkert irányából, és sokkal korábban megjelent, akkor, amikor még a szürkület uralta a tájat. Elkezdtem magamban összerakosgatni a látottakat, és hogy többet itthon tartózkodtam napközben is, jobban oda tudtam figyelni vörös bundás vendégemre. Vagyis ha pontosabban akarok fogalmazni lakómra, mert, mint fény derült rá, Szotyika építkezett és még építkezik, a fenyőfám sűrű ágai közé. Minden nap csinosítja, kényelmes kis fészkét, hogy tökéletes legyen számára. Amióta rezidenciáját áthelyezte az én kertemben, egész álló nap itt él velem, jön-megy, fut-szalad, keres-kutat, eszik-iszik, és láthatóan nagyon jól érzi magát, akárcsak én. Hisz minden pillanat, amikor csak látom, a jókedvről szól, mert kedves, mókás kis szokásit szemmel követni óriási élmény a számomra.
Már napokkal ezelőtt felfigyeltem rá, hogy egy új lakó építkezik a fenyő karjai között, de nem tudtam mire vélni, hogy a kész fészek mit keres a talajon. Átvizsgáltam, hogy kié lehet, a földre pottyant otthonnak a darabkái. Puha, száraz fűszálak, puha falevelek, kisebb-nagyobb fenyőágak, apró mohadarabkák alkották a megsérült otthont, mely otthon fontos hozzávalói, napról-napra fogyatkozni kezdtek, mintha valaki elhordta volna őket, talán oda ahonnan lepottyantak, vissza fel a fenyő ágai közé.
Hetekkel ezelőtt kertem fürge kis vendége, mindig az erdő felől érkezett kora reggelente, és amikor jóllakott, ugyanabba az irányba távozott. Az elmúlt napokban azonban nem az erdő felől jött, hanem az előkert irányából, és sokkal korábban megjelent, akkor, amikor még a szürkület uralta a tájat. Elkezdtem magamban összerakosgatni a látottakat, és hogy többet itthon tartózkodtam napközben is, jobban oda tudtam figyelni vörös bundás vendégemre. Vagyis ha pontosabban akarok fogalmazni lakómra, mert, mint fény derült rá, Szotyika építkezett és még építkezik, a fenyőfám sűrű ágai közé. Minden nap csinosítja, kényelmes kis fészkét, hogy tökéletes legyen számára. Amióta rezidenciáját áthelyezte az én kertemben, egész álló nap itt él velem, jön-megy, fut-szalad, keres-kutat, eszik-iszik, és láthatóan nagyon jól érzi magát, akárcsak én. Hisz minden pillanat, amikor csak látom, a jókedvről szól, mert kedves, mókás kis szokásit szemmel követni óriási élmény a számomra.
Ez a kis vörös bundás úgy döntött, hogy hozzám költözik,
mely költözésnek fő oka a kertem által kínált bőséges táplálék, a folyamatosan
elérhető friss víz, a béke, és a nyugalom lehetett. Én pedig hihetetlenül
boldog vagyok, hogy így döntött, mert nagyon kedvelem őt. Amikor időm úgy
engedi, figyelemmel követem kis életét, melyről Nektek is folyamatosan be
fogok számolni. Ha pedig a természet is úgy akarja, rengetek kedves pillanatban
lesz részem, részünk a kis mókás mókusnak köszönhetően.
Szotyika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése